A napokban kezdte kiküldeni levelét a K&H a zéró számla megszüntetéséről az ügyfeleknek. Ezzel már az utolsó igazi nullás, tranzakciós illeték előtti számlát is kivezetik. A számlacsomag értékesítése már évekkel ezelőtt megszűnt, a korábbi szerződéseket viszont nem mondták fel eddig.

Ameddig az ügyfelek használhatják a számlát, addig ingyenes tranzakciót biztosít (netbankon keresztül) és havonta négy, ingyenes, ATM-es készpénzfelvételt ad (saját automatából), aminek ráadásul elméleti összeghatára sincs - olvasható a portálon.

A számla megszűnéséről már korábban is lehetett hallani, viszont most a bank úgy döntött, hogy a meglévő ügyfelek szerződését is felmondja.

A K&H szerint folyamatosan figyelemmel kísérik a piaci folyamatokat és az ügyféligényeket, ugyanis mindenkor ezek mentén alakítják ki a termékekre és szolgáltatásokra, így a bankszámlakínálatra is vonatkozó stratégiáját, melynek egyik eleme, hogy 2016-tól a K&H zéró bankszámlaterméket kivezeti.

A bankoknak már nem érte meg

A kivezetés tehát 2016 folyamán történik, az ügyfelek fokozatosan kapják meg az értesítőt. A zéró helyett a levélben kínált számlák szigorúbb feltételek mellett nyújtanak ingyenes számlavezetést, ráadásul a tranzakciók a jövőben nem lesznek ingyenesek, az illetéket a bank teljes mértékben továbbhárítja az ügyfelekre, csak az első néhány utalás, készpénzfelvétel és csoportos beszedés lesz ilyen kedvező díjazású.

A háromból két, a bank által javasolt számlacsomagnál még a mobilértesítésnek is van havidíja, pedig a zérónál ez még ingyenes volt. Ezek miatt átlagos használat mellet (4-5 tranzakció) havonta közel ezer forintba is kerülhet a bankolás, pedig eddig ez ingyenes volt.

Nemcsak a K&H-nál volt nullás számla, a hazai bankok többségénél volt olyan konstrukció, amellyel valóban ingyen bankolhattunk, vagy legalábbis minimális költségeket számoltak. A tranzakciós illeték bevezetésével és megemelésével viszont ezek a számlák jelentősen megdrágultak, a pénzintézeteknek veszteséget termeltek.