A tulajdonos pápai önkormányzat pénteken, november 6-án úgy döntött, hogy felszámolást kezdeményez a Pápai Vagyonhasznosító és Értékesítő Kft. és a Pápai Hús Kft. esetében. Erről a helyi lapot, a Veol.hu-t is tájékoztatta az önkormányzat.

A hvg.hu szerint ez azt is jelenti, hogy elégett az a másfél milliárd forint, amelyet az Orbán-kormány - voltaképpen a pápai önkormányzaton keresztül - egy 2012 végi döntésével beleöntött a húsgyárba. (A pénzt hivatalosan a város kapta, amely abból kísérletet tette a rossz bőrben levő húsgyár megmentésére.) De az állam által odafolyatott pénz ennek a többszörösére rúg - jegyzi meg a lap.

A gyármentés Pápán főként abból állt, hogy önkormányzati tulajdonba vették a céget. A kormánytól kapott 1,5 milliárd forintból tőkeemelést és kölcsönt ígért az önkormányzat, de a pénzek befizetésével több mint egy évet csúszott, és a húsüzem csak 2014. április 19-től kapta meg a mentőövet. Ezt azonban a cég 2013-as beszámolója szerint azonnal el is kellett költeniük a beszállítók kifizetésére. A gyár emellett további 400 millió forintot kapott a Vidékfejlesztési Minisztériumtól, ami szintén a beszállítók egy részének kifizetésére ment el.

A mentőakció kudarcot vallott 2013-ban: a húsgyár 2,1 milliárd forint veszteséggel zárta azt az évet. A gyár 2013 közepén csődvédelembe menekült, aminek az lett az eredménye, hogy 2014-ben egy csődegyezség alapján a hitelezők milliárdokat buktak, a követeléseik közel felének búcsút mondhattak. A veszteségek és a csőd ellenére azonban a cégnek 2014 júniusában ismét mentőövet dobott a kormányzat. Az MFB újabb 4,2 milliárd forintot adott a cégcsoport egyik tagjának, amiből az megvette a Pápai Hús 1913 Kft. eszközeit, és ebből kifizették egy korábbi MFB-hitel egy részét.

Az állam összességében az elmúlt hat évben - különböző csatornákon keresztül - összesen csaknem 11 milliárd forintot öntött ebbe a vállalatba, amelynek még a részleges megtérülése is erősen kétséges - jegyzi meg a lap. A társaság legnagyobb hitelezője az MFB Zrt., amely 2008-ban közel 5 milliárd forint hitelt adott, akkor is azért, hogy megmentse az összeomlástól.

A sorozatos mentőövek ellenére a pápai húsgyár (egészen pontosan: az üzemet idén júliusig üzemeltető cég) megint súlyos helyzetben van, a társaság törzstőkéje a jegyzett tőke alig több mint 20 százaléka volt, magyarán a cég komoly vagyonvesztést szenvedett el.

A Veol.hu-hoz eljuttatott közleményben azt írják, hogy a Pápai Vagyonhasznosító és Értékesítő Kft. (korábban Pápai Hús 1913 Kft.) tavaly júliusban csődegyezséget kötött a hitelezőivel, azonban a továbbra is fennálló tőkehiány miatt a reorganizáció elmaradt, a társaságok tartalékai idén november elejére kimerültek. Állításuk szerint az oroszországi export ellehetetlenülése jelentősen hozzájárult a helyzethez.

A hvg.hu ehhez még hozzáteszi, hogy egy májusi jegyzőkönyv szerint pár hónapja, egy májusi jegyzőkönyvből kiderült, hogy lett volna egy jelentkező a húsgyárra, 1 eurót adott volna érte, de a tulajdonos önkormányzat nem ment bele az ügyletbe.