A tranzakció úgy került nyilvánosságra, hogy a Csányi-birodalom 120 milliárdos vagyonát kezelő Bonitás 2002 Zrt. a Gazdasági Versenyhivataltól kért engedélyt, hogy "közvetett irányítást" szerezhessen a Budai Egészségközpont Kft.-ben (BEK). A Varga Péter Pál ortopéd sebész nevével fémjelzett, Királyhágó utcai Országos Gerincgyógyászati Központnak és valamennyi csatolt részének többségi tulajdona 2 milliárd forintnál kevesebbért került a Bonitáshoz - írja a HVG.

"Egyszerűen OTP-hitelt akartam kérni, hogy kivásárolhassam a korábbi társtulajdonost a Budai Egészségközpont Kft.-ből, amelynek 40 százalékban családi vállalkozásunk, a Medikomp Kft. a tulajdonosa. Egy ezzel kapcsolatos telefonbeszélgetésnek volt tanúja a Bonitás ügyvezető igazgatója, Csányi Attila, aki felvetette, hogy befektetőként beszállnának a vállalkozásba" - idézi fel a lapnak néhány héttel ezelőtt történteket Varga Péter Pál, a Medikomp kisebbségi tulajdonosa.

Csányi tehát a bankján keresztül szerzett tudomást a lehetőségről, s miután nyílt titok volt egy ideje, hogy kórházat szeretne vásárolni, nem meglepő, hogy élt is a lehetőséggel.

A BEK történetéről a lap felidézi, hogy Varga Péter Pál 2005-ben szerzett bérleti jogot a budai Királyhágó utcában a Honvédkórház volt épületére, amelyet folyamatosan felújít, s a centrum része a sokszakmás járóbeteg-rendelő is a közelben. Tavaly 5,5 milliárd forint nettó árbevételt könyveltek el, ennek 60 százaléka az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól érkezett, közfinanszírozott betegek ellátásáért.

Információink szerint Varga bővítéseket, fejlesztéseket tervez, a gerincgyógyászati fekvő részlegbe új műtőt és sokszakmás fekvőbeteg-ellátó kórházat tervez, emellett bővítené a járóbeteg rendelőt is.

Csányi és a Magyar Labdarúgó Szövetség orvosi bizottságát vezető Varga régóta ismerik egymást, a BEK pedig elismert a sportsérülések operálása, rehabilitációja terén. Csányi MLSZ elnökként rálát a sport és az egészségügy kapcsolatára, a csaknem 200 milliárd forintnyi tao-pénz elosztására, amelyből évi 4-5 milliárd forint juthat egészségügyi kiadásokra, így nála jobb partnert elképzelni sem lehet a BEK számára - írja a lap.

Csányi beszállása a sportegészségügyben elismert BEK-be azért is izgalmas, mert a Sportkórház helyzetének egyre ingatagabbá válásával egy időben kerül rá sor.

További részletek itt.