Veszélyben a karácsony - ez nagy gondokat okozhat

Alááshatja a karácsony előtt várható jelentős forgalmat az áruházakban, hogy egyre több láncnál kiderül, a más ágazatokhoz képest alacsony bérek miatt súlyos a létszámhiány - derül ki az MTI Magyar Idők lapszemléjéből.
Szabó Zsuzsanna, 2017. szeptember 15. péntek, 07:15

A lap pénteki száma szerint a szakszervezetekhez a Tesco-sztrájk óta érkezett már megkeresés az Auchan, a Spar, a Coop, az OBI és a Praktiker üzletláncoktól is, a dolgozók azt kérik, egységesen találjanak megoldást az ágazat képviselői.

Közölték, az üzletekben rendkívül súlyos a létszámhiány, ami a több más ágazathoz képest alacsonyabb átlagbérek miatt alakult ki. Ez több helyütt a dolgozók egészségtelen mértékű leterheltségét okozza.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke elmondta: levelet küldött a kereskedelmi ágazati párbeszéd bizottság tagjainak, amelyben, tekintettel az immár sztrájkkal megpecsételt helyzetre, sürgeti a szociális felek egyetértésében születő kollektív egyezséget, legalábbis a tárgyalások megkezdését.

A statisztikák szerint a kereskedők az elmúlt évben jellemző 20 százalék körüli átlagbérnöveléssel is mintegy 20-30 ezer forinttal maradnak el a nemzetgazdasági átlagtól. Más területek elszívó erejét jól mutatja, hogy például az összeszerelő vagy csomagolóüzemekben, a szalagmunkák mellett végzett könnyebb munkával ma annyit keresnek a foglalkoztatottak, mint amennyit egy áruházi dolgozó.

A lap információi szerint az üzletek több mint felét megbénító kétnapos sztrájk közel 2 milliárd forint veszteséget okozott a Tesco Magyarországnak, és az eddig példátlan eset elgondolkodtatta a piac többi szereplőjét is.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

terabit, 2017.09.15 13:13

@atombandi:
" a vegen meg a szakszervezetek tenyleg eljutnak oda, hogy nem csak a vezetoik pogacsazabalasara megy el a penz..."

Hehe, ez jó
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

atombandi, 2017.09.15 13:05

igy kell. van az a pont, ahol mar a boltnak nagyobb a vesztesege mintha megadna az emelest. a multkor lattam egy cikket, a vasarnapi boltzar elotti letszamrol, es azota stagnal, vagy minimalisan meg csokkent is a letszam. szoval a kovetelesek nem legbol kapottak.

az igazi megoldas az agazati beralku lenne, ahol az agazati minimalbert meghataroznak. ezzel kb 2 perc alatt kicsinalnak a cba-t. a sluszpoen pedig, ha a vendeglatosok is kiharcolnak ezt maguknak, a multkor mar volt mozgolodas, hogy ok is szeretnenek annyit keresni. a vegen meg a szakszervezetek tenyleg eljutnak oda, hogy nem csak a vezetoik pogacsazabalasara megy el a penz...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html