Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A lízing cég, mint felperes által az állam, mint alperes ellen indított eljárásban az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék ítéletét hagyta helyben az ítélőtábla, mindössze néhány helyen egészítette ki annak indoklását.

Az ítélőtábla az elutasító ítéletét indokolva először felidézte az elsőfokú bíróság ítéletéből azt a részt, hogy miért nem kért előzetes döntéshozatalt az Európai Bíróságtól, illetve miért nem fordult az Alkotmánybírósághoz. A bíróságot nem terheli az európai fórumhoz fordulás kötelezettsége, hogy az értelmezze a vonatkozó irányelvet, illetve az alapjogi kartát. Miután a per alapját adó törvény nem visszamenőleges hatályú, így az Alkotmánybírósághoz sem fordult a törvényszék.

Az ítélőtábla meglátása szerint a törvényszék helyesen tárta fel az ügy tényállását, és alkalmazta a jogszabályokat. A másodfokú ítélet indoklása kifejti, hogy a tisztességtelenséget nem a hitelintézeti törvény, hanem a Polgári törvénykönyv (Ptk.) szabályai szerint kell megítélni. Így ha a szerződés feltételei a jó erkölcsbe ütköznek, akkor a szerződés semmis. A megállapodás nem helyezheti kiszolgáltatott helyzetbe az egyik felet azzal, hogy a másik fél - nem konkrétan meghatározottan - egyoldalúan módosíthatja azt.

Külön rész volt az ítélőtábla indoklásban a referencia kamatláb változását követő automatikus kamatmódosítás. Ez önmagában nem tisztességtelen, de ha a lízing cég más - meg nem nevezett - okból is módosíthatja egyoldalúan a szerződéses kamatot, akkor az már tisztességtelen.

Amikor azt a hét feltételt vette sorra az ítélőtábla, amelyek bármelyikének hiánya tisztességtelenné teszi a szerződést, első helyen a tételes meghatározottságot említette. Amennyiben egy felsorolás a "különösen" szóval kezdődik, nem lehet tételesen meghatározott.

Szó esett még az indoklásban az információk nem szimmetrikus voltáról is. A lízing cég a pénzügyekben professzionista, míg a magánszemély ügyfele - a fogyasztó - nem az. Ezért kell a szerződési feltételeket úgy ismertetni ez utóbbival, hogy megértse: milyen jövőbeli változások miképpen módosítják a terheit, vagyis a havi törlesztő részletet.

Fontos az is, hogy a fogyasztó átlássa a változásokat és ha azok következményei nem a szerződésnek megfelelőek, akkor fel tudjon lépni ellenük - rögzítették az indoklásban.