A bolgár Unionbank értékesítését, az aránytalanul magas magyarországi bankadót, továbbá a nemrégiben bevezetett tranzakciós illetéket jelölte meg magyarországi leányvállalata, az MKB első kilenc hónapi veszteségének forrásaként a Bayerische Landesbank (BayernLB), amely ma tette közzé harmadik negyedéves jelentését - áll a bank közleményében.

Hozzátették: a továbbra is kedvezőtlen gazdasági környezet újabb jelentős céltartalékolási kötelezettséget rótt a bankra az ingatlanprojekthitel-portfólión. Összességében erre a négy tényezőre vezethető vissza, hogy miközben a müncheni tartományi bank 773 millió eurós adózás előtti eredményt ért el a januártól szeptember végéig tartó időszakban, az MKB-nál 181 millió eurós, valamivel több mint 50 milliárd forintnak megfelelő veszteség képződött az év első háromnegyedében.

Gerd Haeusler, a BayernLB vezérigazgatója szerint a magyar leányvállalat - amelyet egyébként az Európai Bizottság tavalyi döntése értelmében a bajoroknak legkésőbb 2016 végéig értékesítenie kell - továbbra is problémákkal kénytelen szembesülni, amelyekre megoldást kell találni. Ezekkel összefüggésben a jelentést bemutató müncheni sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az MKB-t tulajdonosa részekre bontja annak érdekében, hogy a brüsszeli döntés szerint értékesíthető legyen: ennek keretében az ingatlanprojekthitel-portfóliót önálló entitásba szervezik ki.

A restrukturálási folyamat fontos mérföldköve volt a bolgár leányvállalat, az Unionbank néhány hete bejelentett eladása, amely után 64 millió euró leírására kényszerült az MKB.

A magyar bank helyzetét nehezíti, hogy a magyarországi gazdasági környezetben továbbra sem várható pozitív fordulat. A bajor tulajdonos inkább a kockázati céltartalékok további növekedésére számít, elsődlegesen az ingatlanprojekt-portfólió esetében, noha ezek szintje már jelenleg is magas az MKB-nál. Szintén ront a kilátásokon a felfokozott közteherviselési kényszer, amelyet bankadó és tranzakciós illeték formájában sújtja a bankot. A BayernLB csoportszinten 51 millió euró bankadót fizetett be az év első kilenc hónapjában, amelyből aránytalanul tetemes összeget, 46 millió eurót tett ki az MKB ilyen címen történő hozzájárulása.

A bajor bank várakozásai szerint az MKB várhatóan a jövőben is a mostanihoz hasonló, kedvezőtlen gazdasági környezetben tevékenykedik majd. Ebben további bizonytalanságot okoznak az olyan politikai indíttatású megoldások, mint például a devizahitelesek újbóli kormányzati kisegítése, amelyek végső soron a bankszektoron csapódnak le újabb veszteségek formájában, és amelyek további racionalizálási lépéseket kényszeríthetnek ki - áll a BayernLB harmadik negyedéves jelentését ismertető közleményben.