Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Fővárosi Törvényszék csütörtökön kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítélete szerint nem feleltek meg a tisztességesség kritériumainak és így nem voltak tisztességesek a pénzintézet által rögzített általános szerződési feltételek (ászf).

A bíróság ítélete szerint sérült többek között az átláthatóság, az arányosság és az objektivitás elve, így a bank devizahitel szerződései nem voltak tisztességesek.

A bíróság szóbeli indoklása szerint a törvényben rögzített követelményeknek nem feleltek meg a bank általános szerződési feltételeinek egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő, vonatkozó pontjai. A nyáron elfogadott törvényben rögzített vélelem szerint a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződései 2004 és 2014 közötti egyoldalú módosítását - kamat-, költség-, illetve díjemelését - megengedő általános szerződési feltételek tisztességtelenek, ám ezt a vélelmet a pénzintézetek az állam ellen indított perekben megdönthetik, ha bizonyítják, hogy általános szerződési feltételeik megfelelnek a jogszabályban rögzített hét elvnek, ezek közé tartozik az átláthatóság, az egyértelműség, objektivitás, az arányosság, a szimmetria.

A bíróság döntésének indoklásában úgy érvelt: mivel a törvény kimondta, hogy mind a hét elvnek külön-külön is meg kell felelnie az ászf-nek, így elég lett volna a tisztességtelenség vizsgálatához megnézni például az átláthatóság érvényesülését, a bíróság azonban mind a hét elv érvényesülését áttekintette.

Az Erste Bank Hungary keresetét elutasító ítélet szóbeli indoklásában elhangzott: a pénzintézet dologi költségei, az üzleti feltételek esetleges változásának bevonása az egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő okok közé tisztességtelen, súlyosan sérti az objektivitás elvét. A bíróság szerint a szerződési feltételekben például az a pont, hogy azonos feltételekhez kötötték az üzleti kamat és késedelmi kamat esetleges megváltoztatását, az arányosság elvének érvényesülését sértette.

A bíróság az ászf tisztességtelenségének kimondásával párhuzamosan a felperes bankot 1,27 millió forint perköltség megfizetésre kötelezte az alperes magyar állam számára.