Az évi 160 ezer tonna cukor csomagolására alkalmas csarnok hatmilliárd forintba került. A beruházás teljes költségét az Agrana biztosította, míg az új, évente tízmillió köbméter biogáz megtisztítására alkalmas biogáztisztító-állomás egymilliárd forintot meghaladó beruházásához 500 millió forintot uniós pályázaton nyert el az Agrana Csoporthoz tartozó Biogáz Fejlesztő Kft., 500 millió forintot pedig saját erőből biztosított.

A most átadott biogáztisztító-beruházás révén a kaposvári cukorgyár az első olyan répacukorgyár a világon, amely a feldolgozáshoz szükséges teljes energiaigényét biogáz termelésével önállóan biztosítja - hangsúlyozta Johann Marihart, az Agrana igazgatóságának elnöke. A cukorcsomagolóról szólva pedig azt mondta, ezzel is készülnek az Európai Unió által megszabott cukorkvóta (a kaposvári cukorgyár esetében ez évi 105 ezer tonna) eltörlése utáni időszakra. Marihart közölte: a gyártási kapacitás mára jóval meghaladja az előírt cukorkvótát, évente 125 ezer tonna cukrot tudnak előállítani a kaposvári gyárban, amely közel 300 embernek ad munkát.


A hagyományosan legnagyobb forgalmú termékből, az egy kilogrammos kristálycukorból az új üzem akár a 100 ezer tonnát meghaladó teljes hazai kereslet csomagolására is képes lesz, de a tervek szerint a szomszédos országok piacait is részben innen látják majd el. Emellett a különleges minőséget igénylő vevőknek a tervek szerint évi 30 ezer tonna cukrot csomagolnak, továbbá az üzem alkalmas 25-50, illetve 500-1500 kilogrammos kiszerelésű csomagolásra is.

A 2007-ben elkezdett, több mint négymilliárdos megújuló energiaprogram újabb állomásaként most átadott biogáztisztító üzemmel teljesen önállóan, külső energiaforrás nélkül tudják biztosítani a cukorgyártás energiaigényét. Ez az első olyan üzem Magyarországon, amely a földgázhálózathoz kapcsolódva, a hálózatban kötelező minőségi paramétereknek megfelelő gázt lesz képes betáplálni.

A kaposvári cukorgyárban évente megtermelt mintegy 35 millió köbméter biogáz - ami a földgázzal ellentétben széndioxid-kibocsátás szempontjából teljesen semleges energiaforrás - előállításához mintegy 50 ezer tonna nyersanyagot használnak fel, amit a kampányidőszakban a cukorgyártásban keletkező melléktermékekből, kampányon kívül pedig más üzemektől vásárolt mezőgazdasági melléktermékekből és hulladékokból állítanak elő.

Magyarország egyetlen cukorrépa-feldolgozó üzemében az idei, várhatóan 125 napig tartó kampány alatt naponta 7200 tonna répát dolgoznak fel, és a tervek szerint 125 ezer tonna cukrot állítanak elő. A kampányban több mint 200 állandó dolgozó és mintegy 70 idénymunkás vesz részt.