Villanyoltás Terézvárosban

A szeptember 1-10. közötti időszakban a terézvárosi önkormányzat moratóriumot ígért a mától életbe lépő csendrendelettel kapcsolatban, mondván, ez idő alatt nem szankcionálja az engedély nélkül nyitva tartó helyeket, egyelőre azonban nem tudni, a kerület vezetése betartja-e ígéretét - mondta el a Napinak Városi Péter, a kerület vendéglátósait tömörítő Broadway Egyesület vezetője.
Pápai Csaba, Szerencsi Ágnes, 2009. szeptember 1. kedd, 06:20

A szervezet a terézvárosi csendrendelet felfüggesztését, illetve hatályon kívül helyezését várja a terézvárosi képviselő-testület szeptember 10-i rendkívüli ülésétől.

Városi Péter önkényesnek, diszkriminatívnak és alkalmazhatatlannak nevezte az előírást, amely ráadásul alkotmányellenes is, hiszen bizonytalan megfogalmazásával sérti a jogbiztonság követelményét, korlátozza a gazdasági verseny szabadságát és a tulajdonhoz való jogot. A rendelet gazdája, Kékesi Tibor MSZP-s képviselő a testületi ülésen ugyanakkor a csendrendelet hatályba lépésének november 1-jére való kitolását kezdeményezheti, további lehetőséget nyújtva az egyeztetésekre - mondta Hatvani Csaba alpolgármester, aki szerint a rendeletben több helyütt is pontosításra lesz szükség. Az alpolgármester szerint bármi is legyen a tárgyalások kimenetele, az önkormányzat továbbra is ragaszkodik a lakók és az üzletek közötti kompromisszumkényszerhez.

További részletek a mai Napi Gazdaságban

HOZZÁSZÓLÁSOK