Az MNB február közepén jelentette be, hogy 500 milliárd forintos keretösszeggel elindítja a növekedési hitelprogram plusz (nhp+) konstrukciót, amellyel célja az nhp eddigi két hullámából kiszorult mikro-, kis- és középvállalkozások hitelhez jutási lehetőségeinek javítása. Újdonság, hogy a hitelintézeteknek nyújtott nulla százalékos likviditáshoz kockázatmegosztás is kapcsolódik: a jegybank - időben és összegben korlátozott mértékben - megtéríti a hitelintézet hitelezési veszteségét. majd március 16-én jelent meg az MNB oldalán az új konstrukció terméktájékoztatója.

Az új konstrukció melletti fő érv az volt, hogy az nhp kedvező hatásai ellenére az nhp-n kívüli hitelezés még mindig nem állt helyre, a bankok túlzott kockázatkerülése, a szigorú hitelfeltételek ebben a szegmensben fennmaradtak. Ott - az előző évekhez hasonlóan - továbbra is csökken a hitelállomány. Az nhp-n kívül a vállalkozások nem vagy csak indokolatlanul magas felárak mellett jutnak finanszírozáshoz - különösen a hosszabb futamidejű, beruházási hitelek esetében.

Forrás: MNB

Az új konstrukció kapcsán a Napi.hu körkérdést intézett a magyarországi vezető bankokhoz. Ezek voltak a kérdéseink:

- Önöknél mikortól lesz elérhető ez a konstrukció?

- Milyen értékben terveznek idén szerződni a vállalkozásokkal e konstrukcióban?

- Milyen ágazatok jöhetnek szóba - az nhp2-höz képest?

A válaszok bankonként:

Budapest Bank:

A Budapest Banknál jelenleg folyamatban van az nhp+-hoz kapcsolódó hiteltermék fejlesztése, amely várhatóan áprilisban lesz elérhető a vállalkozások számára.

Erste Bank:

Az Ersténél a konstrukció várhatóan április második felében lesz elérhető. A pénzintézet a lehető legnagyobb mértékben szeretnénk kihasználni az MNB által allokálása kerülő keretet. Nem ágazati szinten gondolkodnak.

FHB Bank:

Az FHB Banknál az ügyféligények befogadása folyamatos, március 16-tól, a várható első kölcsönszerződések kötése március végén várható.

A bank idén is kiemelkedően aktívan szeretne finanszírozni, és élni az nhp lehetőségeivel. Előzetesen nehezen becsülhető külön erre a konstrukcióra, de a várakozás szerint több milliárdos nagyságrend is elérhető az nhp-n belül.

Az eddig megismert kereslet jellemzői alapján könnyűipari cégek, agrárvállalkozások, élelmiszer kereskedelem, egyéb kereskedelem, élelmiszergyártás, idegenforgalmi beruházások, feldolgozóipar, gyártástechnológia lehet kiemelhető terület az nhp+ kapcsán.

K&H Bank:

A K&H Banknál a keretszerződés aláírása még folyamatban van. A pénzintézet várakozása szerint újabb lendületet adhat az nhp-nak az MNB kockázatátvállalása. Ezzel tovább bővülhet a hitelfelvevők köre, és kisebb, kevésbé tőkeerős vállalkozások is részt tudnak venni a programban. A K&H piaci részesedése a program első szakaszában 13,2 százalék volt, a második szakaszban pedig már 20 százalék körüli.

MKB Bank:

Mivel az nhp+ pontos és végleges terméktájékoztatója március 16-án lett nyilvános, így - bár a keretek nagy vonalakban már korábban ismertek voltak - a végleges feltételeknek megfelelő teljes bevezetés (kockázati feltételek, szerződések, új folyamatok) még csak most kezdődik az MKB Banknál. A pénzintézet szándékai szerint az MKB Bank minél előbb felkínálja ügyfeleinek a részvétel lehetőségét.

Az MKB továbbra is aktívan, legalább a piaci súlyának megfelelő részesedés elérésére törekszik. Elsősorban nem új ágazatok bevonása történik majd, ahogyan az nhp1 és nhp2 keretében sem teljes ágazatokat preferáltak.

OTP Bank:

Az OTP Banknál várhatóan 2-3 hét, amíg a banki belső folyamatokat kidolgozzák. Az nhp+ feltételrendszere az ügyfelek szempontjából nem tér el az nhp-tól (inkább annak bizonyos értelemben vett részhalmaza: például a maximális hitel nhp+-ban csak 500 millió forint, hitelkiváltásra nem használható, alapvetően beruházási célú) így nem is kell külön ezt igényelniük, továbbra is nhp-ra nyújthatják be a hitelkérelmeket. A MNB által vállalt kockázatmegosztás elsősorban a banki belső döntési folyamatokra lesz hatással abban az értelemben, hogy kockázatosabb ügyfelek is hozzájuthatnak a 2,5 százalék kamatú hitelhez.

Az OTP piaci részesedése magas az nhp-ban. Viszont a kihelyezéseknél tartani kell az nhp és az nhp+ közötti 2:1 arányt, és az utóbbiban 70 százalékot a beruházási hiteleknek kell kitenniük, így a tényleges volument egyrészt az nhp-s kihelyezések alakulása, másrészt a beruházási hitelek iránti igény befolyásolja majd. A bank minden ágazatból befogadott hitelkérelmet az nhp-ban is, ugyanígy nem lesz ágazati korlát az nhp+-ban sem.

UniCredit Bank:

Az UniCredit Bank az nhp+ indításához szükséges keretmegállapodást rövidesen aláírja az MNB-vel. A program termékparaméterei alapján az ügyfélérdeklődéseket és igényeket már fogadjak a pénzintézet, a hitelkérelmeket előkészíti. A nhp-hoz hasonlóan az nhp+ keretében sem fokuszálnak előre meghatározott ágazatokra, a bank a felelősen gazdálkodó, növekedésre képes vállalkozások partnere kíván lenni a finanszírozásban

(A CIB Bank nem kívánt élni a megszólalás lehetőségével.)

Az nhp+ keretében csak új hitel nyújtható, meglévők kiváltására nincs lehetőség. Az egy kkv-nak nyújtott hitelek minimum 70 százalékának új beruházási hitelnek (ideértve a pénzügyi lízinget is) kell lennie, a forgóeszköz-jellegű finanszírozás a kkv-nak nyújtott hitelek legfeljebb 30 százalékát teheti ki.

Az nhp+ keretében az MNB az 5 éven belül nemteljesítővé váló ügyletek vonatkozásában téríti meg az elszenvedett hitelezési veszteség felét, az összes térítés azonban egy hitelintézetnél sem haladhatja meg az általa a konstrukció keretében nyújtott hitelek fennálló állományának 2,5 százalékát évente, 5 éven keresztül.

A nyújtható hitelek alsó és felső határa egyaránt alacsonyabb az nhp-ban meghatározott értékeknél: az új konstrukcióban a legalacsonyabb hitelösszeg 1 millió, míg a maximális hitelösszeg 500 millió forint lehet.