Ismét a RacioNet Számítástechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. nyerte meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adattárház rendszereinek (Atar, Radar) informatikai támogatására kiírt meghívásos közbeszerzési eljárást - egyedüli ajánlattevőként, nettó 398,9 millió forintos árajánlattal. A közbeszerzést a Pillér Pénzügyi és Számítástechnikai Kft. írta ki, amelyet az adóhatóság munkájának informatikai támogatására hoztak létre, tulajdonosa jelenleg a magyar állam, a tulajdonosi jogokat pedig az állam nevében a NAV gyakorolja. A RacioNet feladata az adattárház üzemeltetésének, biztonságtechnikai és karbantartási feladatainak szakértő támogatása, a karbantartó fejlesztéstámogatási feladatok ellátása; a szerződés legfeljebb 2700 mérnöknapra szól - derül ki az uniós közbeszerzési értesítőből (Tenders Electronic Daily, TED). A teljesítés helye a NAV informatikai intézete, a Pillér székhelye és telephelyei.

A RacioNet nyertessége nem meglepetés annak fényében, hogy a Pillér 2011 májusban is a céget választotta ki ugyanezen feladatok ellátására egy nem nyilvános közbeszerzési eljáráson, nettó 208 millió forintért. A hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárást rendkívüli sürgősséggel indokolta a Pillér és a NAV, más céggel nem is tárgyaltak. Az indoklásban az állami nyilvántartások adatfeldolgozásának biztosításáról szóló kormányrendelet 2011 márciusi elfogadására hivatkoztak, a szervezeteknek addig nem állt módjában a korábbi szerződések lejártát követően új közbeszerzést indítani. (A jogszabály szerint a NAV a nyilvántartott adatok feldolgozását elláthatja saját hatáskörben, vagy azzal megbízhatja a kizárólagos állami tulajdonban lévő Pillért.) A rendelet hatályba lépésével "nyílt meg a lehetőség a Pillér adatvagyon törvény  rendelkezéseinek megfelelő feladatokkal történő megbízására, a szerződés műszaki tartalmának előkészítésére - olvasható az indoklásban. A szerződés határozott időre, 2011. szeptember 30-ig szólt.

A Pillér tavaly novemberben is lebonyolított egy közbeszerzést az adóhatóság adattárház rendszereinek informatikai támogatására, 140 mérnöknapra vonatkozóan. Akkor ketten tettek ajánlatot, közülük a RacioNet nyert, nettó 20,68 millió forintos árajánlattal (az előzetesen becsült érték 21 millió forint volt). A másik ajánlattevő az Eisys Számítástechnikai Kft. volt, nettó 20,86 milliós ajánlattal. Az Opten cégtárának adataiból kiderül, a székesfehérvári székhelyű Eisys tulajdonosai egykor tulajdonosai voltak a RacioNet jogelődjének, a székesfehérvári székhellyel alapított Ráció-Net Kft.-nek.

A NAV-nál is befutott

A NAV 2012. márciusában tette közzé azt a közbeszerzési tájékoztatóját, amelyben közli, hogy 2011. január 31-én két ajánlattevő közül a RacioNet nyerte meg a NAV-Atar adattárház integrációra kiírt közbeszerzését. A szerződés értéke tíz hónapra nettó 398,65 millió forint (az előzetesen becsült értéke 400 millió volt). A NAV sajtóosztályától megtudtuk, hogy a másik ajánlattevő a Hewlett-Packard Informatikai Kft. volt, az ajánlata azonban érvénytelen volt, mivel "a végső ajánlatával kapcsolatos indokoláskérésre adott válaszát az ajánlatkérő nem fogadta el".

A RacioNet nyerte meg a NAV informatikai rendszereinek archiválási stratégiájának kidolgozására és megvalósítására kiírt közbeszerzést is; a szerződés értéke 11 hónapra 398,5 millió forint (az előzetesen becsült összeg 400 millió forint volt). A tavaly júliusban kiírt közbeszerzés eredményéről decemberben döntöttek. A NAV tájékoztatása szerint az eljáráson négyen indultak, közülük azonban az Inter-Computer-Informatika Zrt. és a Hewlett-Packard ajánlatai érvénytelenek voltak, mivel azok nem feleltek meg az ajánlati felhívásban és dokumentációban rögzített feltételeknek. A másik két pályázó, az Answare Számítógép Kft. és a RacioNet közül pedig az utóbbi tette az összességében legelőnyösebb ajánlatot.

Kérdésünkre, hogy korábban mely cég vagy cégek látták el ezen feladatokat a NAV-nak és a Pillérnek, az adóhatóság nem válaszolt, a Pillér pedig türelmet kért lapunktól a közbeszerzésekkel kapcsolatos kérdések megválaszolásában.

A Közgép már kilépett

A Ráció-Net Számítástechnikai Kft. 1992-ben alakult, alapítói az egykori Videoton számítástechnikai gyárának munkatársai voltak - olvasható a RacioNet honlapján. A tulajdonosi kör 2006-ban megváltozott, ennek következtében a menedzsment is változott és új munkatársak csatlakoztak a céghez. A társaság 2007 elején nevet és működési formát is váltott (RacioNet Zrt.) A cég vállalja ügyfeleinek valamennyi informatikával kapcsolatos kérdése megválaszolását, kezdve a stratégiai tervezéstől, az eszközök és rendszerek beszerzésén, bevezetésén át, egészen az üzemeltetésig, illetve szerviz szolgáltatások nyújtásáig - áll a honlapon.

A zrt. igazgatóságának tagja (2007-től) Laufer Tamás, Strommer Pál, Domokos István (akik jelenleg tulajdonosai is a társaságnak) és 2012. január elejéig Zsigri Ferenc volt, aki az állami és önkormányzati infrastruktúrafejlesztési közbeszerzéseket sorra nyerő Közgép Zrt. egyik cégjegyzésre jogosult tagja, több Közgép-leányvállalat ügyvezetője - derül ki az Opten adataiból. A RacioNetben üzletrésszel rendelékezett a Közgép, de azt 2011-ben értékesítette. A Közgép konszolidált 2010-es beszámolója szerint 50,67 százalékos részesedéssel rendelkezett a RacioNetben, befektetése akkor 142 millió forinton volt nyilvántartva mérlegében.

200 millió osztalékot fizettek

A RacioNet nettó árbevételét 2011-ben közel 900 millióval, 5,9 milliárd forintra növelte, az üzemi eredménye 245 millióról 490 millió forintra bővült - derül ki a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium e-beszámoló portáljáról. A társaság tavaly elért 477,5 millió forint adózott eredményéből - a beszámolóhoz benyújtott közgyűlési jegyzőkönyv szerint - a részvényeseknek 200 millió forint osztalék kifizetéséről döntöttek, a maradék 277,5 millió forintot az eredménytartalékba helyeztek. (A tulajdonosoknak 2010-ben is 200 millió forint osztalékot fizettek ki.)

A RacioNet évek óta - 2010 előtt is - állandó szereplője az állami informatikai közbeszerzéseknek. A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) több milliárd forint keretösszegű tenderein nyertes cégektől rendelhetnek árukat és szolgáltatásokat a központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó költségvetési intézmények és a beszerzéshez önként csatlakozó szervezetek. A RacioNet honlapján 11 keretmegállapodás érhető el, amelyből kettőt 2009-ben, a többit 2011-ben írtál alá. A TED-ből kiderül, a cég 2012-ben is nyert el KEF-es beszállítást.

Biztos megrendelés az állami

A tavaly aláírt megállapodások között van az IT biztonsági célhardverek és kapcsolódó szolgáltatások szállítására szóló, nettó 2,7 milliárd forint keretösszegű szerződés, az egymilliárdos hálózatbiztonsági szoftverek és kapcsolódó szolgáltatások teljesítésére szóló, a szintén egymilliárdos rendszerbiztonsági és egyéb biztonságtechnikai szoftverek szállítására, valamint az 1,8 milliárdos biztonságtechnikai szolgáltatások teljesítésére vonatkozó szerződés a Racionet, a Compliance Data Systems Kft., a Symmetria Magyarország Kft. és a Sysman Informatikai Zrt. alkotta konzorciumával. A keretmegállapodások hatálya két év.

Idén a RacioNet a Fornax Műszaki és Gazdasági Tanácsadó Zrt.-vel közösen nyert a KEF nettó 8,5 milliárd forint keretösszegű, közigazgatási intézményi licenckonstrukciók szállítására kiírt tenderén, amelyen még négy másik konzorciumot is kiválasztottak a teljesítésre. Az oktatási licenckonstrukciók szállítására - kétmilliárd forint keretösszegben - három konzorciumot hirdettek ki győztesnek, köztük a RacioNet, az Euro One Számítástecnikai Zrt., a Synergon Rendszerintegrátor Kft. és a WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Kft. alkotta konzorciumot. E megállapodások 2013. augusztus 25-ig élnek - derül ki az uniós közbeszerzési értesítőből.