A tulajdonosok jelképes összegért, ezer forintért ajánlották fel az ajkai timföldgyár tulajdonrészének ötven százalékát az államnak - közölte a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. igazgatótanácsának elnöke sajtóbeszélgetésen Budapesten.
- Tiltakoztak a volt Malév-dolgozók
- Újabb javaslat a versenyképesség javítására
- Erősen kezdett a budapesti Hard Rock Cafe
- Ultimátumot kapott a vörösiszap-tározók üzemeltetője (frissítve a Mal Zrt. álláspontjával)
- A Mal és a Malév is téma volt a parlamentben
- A magáncsőddel és a Malévval is foglalkozik a parlament
Tolnay Lajos elmondta, hogy az állammal a cég tulajdonrészének átadásáról a tárgyalások jelenleg is folyamatban vannak, érdemi választ még nem kaptak. Hozzátette: jelképes összegért, ezer forintért ajánlották fel a cég részvényeinek ötven százalékát az államnak.
Titoktartási megállapodás
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelővel (MNV) Zrt. titoktartási megállapodást írtak alá, ezért további részleteket nem közölt a tárgyalásokról. A tulajdonosok a gyár működőképességének és a munkahelyek megtartásának érdekében készek a megállapodásra. Megjegyezte, hogy a cég a KPMG által elvégzett vagyonértékelés szerint jelenleg több mint 20 milliárd forintot ér. A Mal-részvények felajánlásáért egyetlen feltételt szabtak, azt, hogy csak a független magyar bíróság jogerős ítélete alapján lehessen bármilyen szankciókat érvényesíteni a céggel szemben - mondta, hozzátéve, hogy ezalatt a környezetvédelmi bírsággal, illetve a polgári perekkel kapcsolatos intézkedéseket értik.
Tolnay Lajos közlése szerint a Mal óriási likviditási gondokkal küzd, az éves árbevétel negyede, mintegy 9 milliárd forint hiányzik a cégből a vörösiszap-katasztrófa miatt. Ebből a katasztrófával közvetlenül összefüggő költségek 3,5 milliárd forintot tesznek ki, 2,5 milliárd forint kiadás az üzemzavar miatt keletkezett, míg további 3 milliárdot a bankok vontak ki a cég finanszírozásából. Hangsúlyozta: a cég kizárólag a szállítók türelmének köszönheti, hogy még működik.
A sajtóbeszélgetésen elhangzott, hogy a cégre a környezetkárosodás miatt kiszabott hulladékgazdálkodási bírság többszintű jogszabálysértést tartalmaz. Az elsőfokú környezetvédelmi hatóság mintegy 135 milliárd forintos bírság megfizetésére kötelezte a Mal Zrt.-t - emlékeztetett Egerszegi Tamás, a timföldgyár bírságának ügyében eljáró ügyvéd. Kiemelte, hogy a bírság egyetlen jogszabály, a hulladékgazdálkodási törvény megsértésére vonatkozik. Véleménye szerint az egyik jogszabálysértés, hogy a határozatot az a hatóság hozta meg, mely jogelődjének érintettsége felmerülhet a katasztrófa okainak fel nem tárásában. A többi között a vörösiszap-tározó helyének kijelölését, az üzemeltetési-, vízjogi-, építési engedélyeinek kiadását is ugyanaz a hatóság végezte.
Másodfokon az eljárás
Álláspontjuk szerint a közigazgatási eljárásról szóló jogszabály kimondja, hogy az ügy intézésében az a hatóság, amelynek jogos érdekét az ügy közvetlenül érinti, nem vehet részt. Az ügyvéd a bírságról hozott határozatot jogszerűtlennek, a bírság kiszámítását hibásnak nevezte. A Mal a bírságról szóló határozattal szemben jogorvoslattal élt, jelenleg a másodfokú eljárás van folyamatban.
A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt - a vádirat nyolc ember halálát köti össze közvetlenül a vörösiszapömléssel -, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház lakhatatlanná vált.
Végre az 50% kikerül ennek a volt mszmp-és maffia csürhe kezéből a cég !Mindet vissza kell szerezni ,Hajrá magyarország!
Moderációt kérek Válasz erre
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
Látszik hogy ügyvéd tanácsolta.Olyan részről mondanak le a tulajdonosok,ami már csak papíron az övék.Hisz a kártalanítás úgy is elvinné azt a részt.Ha nem lenne kétezer dolgozó,azt mondanám,menjen a levesbe az egész.A tulajdonosok meg a hűvösre.
Ha a tulajdonomba lévő eszközzel,vagyontárggyal emberéleteket veszek el,és nagy vagyoni kárt okozok,egyéneknek,közösségeknek,nem kéne automatikusan elvenni,gyámság alá helyezni???(nekem egy rohadt csekkért tépi le a hatóság az autómról a rendszámot,és még nem csináltam semmit)
Az ügyvezető igazgatót meg kapásból lecsukni???Hisz papíron ő felel mindenért.No,ezt kéne elmagyarázni annak a veszprémi bírónak aki engedte hogy szabadlábon védekezzen.Ha máshol nem,akkor a behavazott Bakonyban,úgy oroszosan.Ha érted .....
Moderációt kérek Válasz erre
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
Lassacskán államosítani kéne, végülis csináltak vagy 100 milliárdnyi kárt amire ér a cég 20 milliárdot vagyis a kár 20%.-át kell csak megtéritsék... aztán lehet beletenni némi lóvét, hogy müködjön is...
Moderációt kérek Válasz erre
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html














