Vörösiszapper: minden kezdődik elölről

Első fokról indul újra december 11-én a 2010-es kolontári vörösiszap-katasztrófa miatt kezdődött büntetőper a Győri Törvényszéken - írta a Magyar Nemzet.
Domokos László, 2017. november 28. kedd, 11:20

A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyet. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház pedig lakhatatlanná vált.

Az ügyben még 2012 januárjában 15 ember ellen emeltek vádat, többek között halált okozó gondatlan közveszélyokozás, gondatlanságból elkövetett környezet- és természetkárosítás, valamint a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt.

Idén február 6-án a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla hatályon kívül helyezte a Veszprémi Törvényszék felmentő határozatát, és új eljárás lefolytatására kötelezte az elsőfokú bíróságot. A megismételt eljárást viszont már a Győri Törvényszék folytatja le, ugyanis a Veszprémi Törvényszék elnöke korábban jelezte: nincs olyan bírája, aki jogosult volna eljárni az ügyben, és nincs kizárva a megismételt eljárásból.

A Győri Ítélőtábla hatályon kívül helyező határozatának indoklása szerint az elsőfokú bíróság több eljárási szabályt megsértett, ítélete pedig alkalmatlan a felülbírálatra, ezért megismételt eljárásra van szükség - írta a lap.

Címlapkép forrása: Pixabay.

HOZZÁSZÓLÁSOK