Webáruház-botrány: reagált az érintett cég

A múlt héten kirobbant, webáruházakat érintő adócsalási botrányban tegnap két embert is előzetes letartóztatásba helyeztek. Az ügyben érintett Mall.hu tagadja, hogy a két gyanúsított a dolgozójuk lenne - írja közleményében a webáruházat üzemeltető cég.
Szabó Dániel, 2017. november 21. kedd, 11:27

A Fővárosi Főügyészség hétfői közleményében hivatkozott két letartóztatott személy a Mall.hu-t üzemeltető céghez semmilyen formában nem köthető. A szóban forgó két személy a múlt heti, több tíz céget érintő országos razzia során kerültek a hatóság látókörébe - állítja a cég.

Mint a közleményben írják, az ügyben egyetlen olyan gyanúsítottról tudnak, aki a társaság munkavállalója. Róla azt közölték, hogy a nyomozás jelenlegi szakaszában rendelkezésre álló jegyzőkönyvek szerint az elkövetési érték elenyésző részével terhelt és szemben több a sajtóban megjelent cikkel ellentétben, szabadlábon védekezik. A Mall.hu szerint ez is arról tanúskodik, hogy a hatóság szerint sem reális az a veszély, hogy cég munkatársa a bizonyítási eljárás eredményét veszélyeztetné.

A reakcióban azt állítják, hogy a webshopot üzemeltető Internet Mall Hungary Kft. ellen nem indult büntetőeljárás. Sőt, azt is tagadják, hogy tudnának a nyomozó hatóság azon feltételezéséről, hogy a gyanúsítottakhoz köthető beszállítók az értékesített árukat egy adóelkerülésre épülő cégláncolaton keresztül szerezték volna be. Ennek lényege az volt, hogy az unió területéről származó, és belföldön értékesített áruk után az általános forgalmi adót nem vallották be, illetve nem fizették be. A vállalat szerint őket nem szembesítették egyetlen olyan adattal sem, mely ezt az állítást cáfolná, és a kft. sem termékhez, sem pénzhez nem jutott ilyen bűncselekményen keresztül.

A társaság a múlt héten foganatosított házkutatások és lefoglalások miatt az ügyészségen panaszt terjesztett elő - írják a közleményben.

Múlt kedden az adóhatóság több magyarországi webáruház telephelyén tartott razziát. Az akcióban több száz revizor, adószakértő és vámos vett részt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tájékoztatása szerint, az egyik ügyben pedig egy 4,5 milliárd forint értékű adócsalás a gyanú. Az adóhatóság nem nevezte meg az érintett cégeket, de az már aznap nyilvánvalóvá vált, hogy az egyik a cseh tulajdonú Mall.hu. A többi szereplő ellen indult eljárásról vagy eljárásokról nem kerültek nyilvánosságra adatok.

A Mall.hu azóta több közleményben is jelezte, nem fejezték be vagy függesztették fel a kereskedelmi tevékenységüket. A vevőket a csehországi telephelyükről szolgálják ki.

HOZZÁSZÓLÁSOK