Az átmeneti visszaesést azzal indokolta, hogy a biztosító egyszeri díjas konstrukcióiból származó díjbevétele 35 százalékkal, 613 millió forintra mérséklődött az első három hónapban az alacsony kamat- és hozamkörnyezet miatt.

A Vienna Life ugyanakkor 2 százalékkal csökkentette költségeit 2015. első negyedévéhez képest, emellett a csoportos és utasbiztosítási üzletágak is kedvezően teljesítettek, ennek eredményeként idén január-márciusban a biztosító 85 millió forint adózás előtti eredményt ért el. Ez kis mértékben meghaladja a tervezett szintet és több mint négyszerese az előző év első három havi, 20 millió forintos eredménynek.

Az idei első negyedévében a Vienna Life Biztosító hosszú távú, stabil növekedését biztosító folyamatos díjas termékeiből származó díjbevétele a tavalyi év azonos időszakában elért 2,58 milliárd forintról, 3 százalékkal, 2,65 milliárd forintra bővült.

A cég csoportos biztosítási állományából származó díjbevétele 25 százalékot emelkedett az év első három hónapjában, ami főként az egészségbiztosításoknak köszönhető. A nagy értékű képalkotó diagnosztikai eljárásokhoz soron kívüli hozzájutást kínáló Várólista biztosítást, illetve a rettegett betegségek kialakulása esetén fedezetet nyújtó Védőháló biztosítást már több mint 150 ezer biztosítottra kötötték meg a hazai cégek és egyéb szervezetek. Ugyancsak kiugró mértékben, 24 százalékkal emelkedett az évente mintegy 100 ezer ügyfél által megkötött utasbiztosítások díjbevétele is, amely így az idei első negyedévben elérte a 191 millió forintot.

A biztosító számára az egészségbiztosítások jelentik az egyik fő stratégiai irányt, ezért a társaság 2016-ban belép az egyéni egészségbiztosítási piacra. Folyamatosan bővíti a befektetési termékei mögött elérhető eszközalapok kínálatát, így az egyik meghatározó független hazai private banking szolgáltatóval közösen bevezeti az SPB Private eszközalapot, mely stabilan a magyar állampapírok hozamai feletti eredmény elérésére törekszik.