Az üzletlánc 1200 dolgozójának egyelőre sorsa bizonytalan. A lap úgy tudja, hogy a dolgozók többsége nem kapta meg az e havi bérét, továbbá szeptemberre már a társadalombiztosítást sem fizette meg a cég a munkavállalói után.

A tegnapi napon tartott vezetői értekezleten a cégvezetők a bérek elmaradását azzal indokolták, hogy péntekig valamilyen üzleti tervet kell letenniük a cég működését eddig finanszírozott pénzintézet asztalára. Szerintük a bank döntésén múlik hogy hogyan folytatódik a Palóc története.

A helyzet az utóbbi hetekben fordult válságosra: a boltokból elkezdett eltünedezni az áru, ami arra utal, hogy kiszálltak a cég mögül az áruforgalmat finanszírozó pénzintézetek.

Az egyelőre nem ismert, hogy 18 milliárd forintos éves forgalom mellett hogyan alakult ki 2015-re az 1,9 milliárd forintos veszteség. A dolgozói körökben úgy hírlik: az utóbbi időszakban tetemes raktárhiányok voltak a cégnél, amit levontak a dolgozók béréből. A cég éves kiegészítő mérlegében úgy látta: a Palóc problémáiban igen komoly szerepe volt az utóbbi évek kormányzati döntéseinek.

A Palóc Kft. a Céginfo.hu adatai szerint több mint száz CBA boltot üzemeltet, Nógrád mellett Heves, Pest, Jász-Nagykun-Szolnok, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár- Bereg megyékben.