A víziközmű szolgáltatásban az alacsony jövedelmek elsősorban a többségi állami tulajdonú részvénytársaságok esetében kirívóak, hiszen 6 év alatt az öt társaság csupán egy alkalommal részesült szerény 2,5 százalékos bérfejlesztésben. A béremelések elmaradása így több mint 30 százalékos lemaradást eredményezett a más profilú, de hasonló közszolgáltató társaságokhoz viszonyítva - figyelmeztet a szakszervezet.

Az önkormányzati tulajdonú társaságok esetében is több esetben elmaradtak a bérfejlesztések, melyek mértéke társaságonként különböző. Az elmaradt béremelések feltárása után a VSZOÁSZ ezen elmaradások rendezését is fontosnak tartja.

Tömeges a szakemberek elvándorlása a víziközmű ágazatból, amelynek egyik fő oka az alulfizetettség. A másik neuralgikus pont a szektort sújtó adók mértéke. Ezek olyan nagyságúak, amelyek a biztonságos vízellátást, szennyvízelvezetést, tisztítást már komolyan veszélyeztetik.

A szakszervezet szerint a  bérfejlesztés folyamatosan elmaradt, sőt több társaságnál a szerény mértékű béren kívüli juttatások mértékét is csökkentették, így még mindig közel minimálbérért dolgoznak.

Még nem álltak szóba velük

A vízügyi ágazat túladóztatása, munkafolyamatok kiszervezése és a munkavállalók alulfizetettsége nem a víziközmű ágazat megbecsülését, elismerését mutatja. Ezek az intézkedések rendkívüli elégedetlenséget váltottak ki munkavállalóink körében. Ennek ellenére a mai napig nem kezdődtek meg az érdemi tárgyalások a bérfejlesztést illetően a VSZOÁSZ szakszervezetével, mely az öt állami regionális vízmű esetében két társaságnál kizárólagos munkahelyi reprezentativitással rendelkezik!

Amennyiben 2016-ban nem születik megállapodás az elmaradt bérek rendezésére a VSZOÁSZ-nak más választása nem marad, mint a sztrájk előkészületeinek konkrét megkezdése. A VSZOÁSZ a sztrájk előkészületi munkáit a karácsonyi ünnepekre való tekintettel jövő év elejére halasztja, 2017. január elején megalakítja a sztrájkbizottságot és megkezdi a tárgyalásokat a munkáltatókkal az elégséges szolgáltatásról.