– Mi volt az első motoros élményed? – Úgy tizennégy éves lehettem, amikor otthon, Poroszlón a baráti társaságban valakinek lett egy MZ-je. Ezt én is kipróbáltam, egészen addig, amíg egyszer a fékkar helyett a gázon húztam egyet, s így sikerült nekimennem egy falnak. A motor is és én is sértetlenek maradtunk, a fal ellenben összedőlt. Ekkor még nem szerettem bele a motorozásba, és még akkor sem, amikor egy volt barátom révén elég sokszor ültem motoron. Azt ugyanis nem igazán élveztem, hogy hátul ülök, nem vezethetek, a fejemet leviszi a huzat, miközben a három számmal nagyobb sisak lötyög rajtam. – Mikor kezdődött a vonzalom? – Egyelőre inkább a robogózást kedveltem meg, amivel Olaszországban ismerkedtem meg. Az olaszok kétkerekezési mániája bizony átragadt rám, amikor ott lehetőségem adódott robogózni. Akkor szerettem bele a dologba, és bár nem vagyok egy sebességmegszállott, már alig várom, hogy a mostani 50 köbcentis Vespámat 125-ösre cseréljem. – Pedig a legtöbben a sebesség mámora miatt motoroznak... Mi az, ami miatt te megszeretted a motorokat? – Először is városban sokkal könnyebben lehet robogón közlekedni, mint autón. Az ember nem kényszerül arra, hogy egy dobozban üljön, durcás arccal a dugó közepén. Ráadásul nem bírom a légkondit, amire viszont így nincs is szükség. Emellett ha motorral, robogóval megy az ember kirándulni, közelebb kerülhet a természethez. Érzi az illatokat, látja a tájat, sokkal jobban átéli az utat, mint ha autóval menne. Ez egy másfajta élmény, mint a száguldozás – én ezt jobban élvezem. Van benne valami romantikus, már csak egy kis kosár kellene egy csokor vadvirággal a motor elejére, s az egész olyan lenne, mint egy hatvanas évekbeli romantikus francia vagy olasz film részlete. És még valami, ami nekem nagyon fontos: napszemüvegben és bukósisakban senki sem ismer fel, így végre én is megnézhetem az embereket. – Flörtölni lehet robogózás közben? – Olaszország más, ott robogó sem kell a flörtöléshez. Magyarországon viszont nemigen lehet, itt inkább magukkal vannak elfoglalva a közlekedők. Persze azért másképpen néznek az emberre, ha kétkerekűvel érkezik egy forgatásra vagy fotózásra – sokan csak arra kíváncsiak, vajon sikerül-e elindulnom. Ugyanakkor egyesek igen találékonyak lesznek egy robogó láttán, nemrégen például valakik lelakatolták a kétkerekűmet, meghagyva a telefonszámukat, hogy ha úgy gondolnám, hogy haza szeretnék menni, csak forduljak hozzájuk bizalommal... – Milyen lenne az álommotorod? – Igazából nincs ilyen álmom. A legfontosabb szempont az, hogy jól menjen, ugyanakkor a Vespa nagyon tetszik, mivel a motorok és az autók közül is inkább a régi divatúak szeretem. Nemrég láttam egy kiválóan rendbe hozott „kocka” MZ-t, hát, az gyönyörű volt. A Vespáról is azt gondolom, hogy minél öregebb annál szebb. A nagymotorok általában nem tetszenek, bár nemrég láttam egy choppert, amelyik nagyon szép volt, igaz, komolyabb teljesítményt nem lehetett kipréselni belőle. Ennek ellenére lassan megpróbálnék feljebb lépni, és előbb-utóbb biztos kipróbálok majd egy igazán gyors vasparipát is. – Lehet a motorozás kapcsán divatról beszélni? – Biztosan lehet, de engem igazából sohasem érdekelt a motorosdivat. A motorosruhák nem nagyon tetszenek, robogózni viszont szinte bármiben lehet. Olaszországban teljesen természetes, ha egy lány szoknyában száguldozik, vagy ha egy rangosabb eseményre kétkerekűn érkeznek a vendégek. Én sem csinálok ebből problémát, maximum beteszem a bukósisakot a ruhatárba.