Tusk leszögezte, miközben tiszteletben kell tartani a brit szavazók akaratát, az uniós szerződéseket is tiszteletben kell tartani. Ezek értelmében pedig a brit kormánynak kell kezdeményeznie az európai közösségből való kiválás folyamatát.

Aki el akarja hagyni az európai családot, nem számíthat arra, hogy megszabadul az összes kötelezettségétől, miközben a jogosultságait megtartja - mondta Angela Merkel német kancellár a csúcstalálkozóra érkezve. A kancellár arra figyelmeztetett: az unióból történő brit kiválásról folytatandó tárgyalások során nem engedhető meg, hogy London "kimazsolázza" a számára fontos pontokat. Különbség van a között, hogy egy ország ki akar lépni, vagy bent akar maradni az Európai Unióban.

Az unió jövőjéről, a munkahelyteremtésről és a versenyképességről folytatandó tárgyalásokon az Egyesült Királyságnak nem lenne szabad részt vennie már azt megelőzően sem, hogy hivatalosan kilépett volna az unióból. Ugyanakkor fontos, hogy barátként és partnerként tekintsünk Nagy-Britanniára - hangsúlyozta a kancellár.

Az EP türelmetlen

Az Európai Unióból való kilépési szándékának azonnali hivatalos bejelentésére szólította fel Nagy-Britanniát az Európai Parlament (EP) a keddi rendkívüli plenáris ülésen elfogadott állásfoglalásában. Az EP néppárti, szocialista, liberális és zöld frakciói által közösen benyújtott állásfoglalási indítványban felszólították David Cameron brit miniszterelnököt, hogy az uniós állam-, illetve kormányfők keddi csúcstalálkozóján jelentse be országa kilépési szándékát, azaz aktiválja a távozási folyamatra kidolgozott szerződéses cikkelyt.

Mint írták, a "kiválási eljárás gyors és következetes végrehajtása biztosítja a brit szavazók akaratának tiszteletben tartását", a "mielőbbi hivatalos bejelentés a mindenki számára káros bizonytalanság megelőzése és az Európai Unió integritásának védelme érdekében szükséges".

Meg kell erősíteni az "EU-magot"

A nem kötelező érvényű állásfoglalásban azt is hangsúlyozták, hogy a jelenlegi kihívások szükségessé teszik a gondolkodást az unió jövőjéről. Szükség van reformokra, hogy olyan Európai Unió jöhessen létre, amely teljesíti az állampolgárok elvárásait. A képviselők leszögezték, hogy bár egyes tagországok választhatják a lassabb vagy kisebb mértékű integrációt, az unió magját meg kell erősíteni. Az uniós parlament plenáris ülése 395 igen szavazattal, 200 ellenében, 71 tartózkodás mellett fogadta el a dokumentumot.

Bennfentes források szerint az Európai Néppárt eleinte nem támogatta az állásfoglalást, Manfred Weber, a képviselőcsoport vezetője azonban végül meggyőzte a frakció tagjait, hogy egységes kiállásra van szükség a populista erők ellen és a "piacok megnyugtatása" érdekében.

Előbb deklarálni kell a kilépést

Az ülésen Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke is részt vett, aki felszólalásában kitért rá, sem hivatalos, sem informális tárgyalásokról nem lehet szó, amíg Nagy-Britannia nem aktiválja az Európai Unió Lisszaboni Szerződésének a tagországok kilépését szabályozó 50. cikkelyét. A referendumot követően levélben figyelmeztette az uniós biztosokat és a bizottság főigazgatóit, hogy nem kerülhet sor titkos tárgyalásokra.

Juncker emellett a helyzet mielőbbi tisztázásra szólította fel Londont. "Nem engedhetjük meg magunknak ezt a bizonytalanságot" - figyelmeztetett a bizottság elnöke, hozzátéve, hogy rendkívül szomorú a brit népszavazás eredménye miatt, de azt tiszteletben kell tartani.

Nincs helye a populizmusnak

Manfred Weber egyebek mellett kijelentette, hogy Európában véget kell vetni a populista retorikának, annak, hogy mindenért Brüsszelt hibáztatják, és a felelősség vállalására van szükség. "Ki kell állnunk az egyesült, békés és toleráns Európa eszméjéért" - hangsúlyozta.

Az EP liberális frakcióját vezető Guy Verhofstadt a kilépést támogató brit erők kampányáról beszélt, és úgy vélekedett, hogy leginkább a félelem atmoszférája, a negatív érzelmek felkorbácsolása a sokkoló, nem pedig az, hogy miként döntöttek a brit választók.

Az EP rendkívüli brüsszeli ülését az uniós tagságról kiírt brit népszavazás eredménye miatt hívták össze pénteken. Korábban az uniós intézmények és több tagállam vezetői is kilépési szándékának mielőbbi bejelentésére szólították fel Nagy-Britanniát, ahol csütörtökön tartottak népszavazást arról, hogy a szigetország továbbra is az Európai Unió tagja maradjon-e. A hivatalos végeredmény szerint a szavazáson részt vett brit választók 52 százaléka voksolt a kilépésre, 48 százaléka pedig a bennmaradásra.