BUX
38553

A csehek Juncker mellett sorakoztak fel

Csehország támogatja, hogy az Európai Bizottság új elnöke Jean-Claude Juncker, az Európai Néppárt jelöltje legyen - erősítette meg Bohuslav Sobotka szociáldemokrata cseh miniszterelnök.

MTI, 2014. június 26. csütörtök, 14:43

A cseh kormányfő erről csütörtökön telefonon biztosította Junckert - közölte Prágában a miniszterelnöki hivatal. "A Cseh Köztársaság előnyben részesíti a gyors döntést, amelynek a hét végéig kellene megszületnie. Nem akarjuk elvesztegetni az időt a személyekről szóló hosszadalmas vitával, és inkább az új bizottság programjával foglalkoznánk" - olvasható Sobotka közleményében.

A kormányfő tájékoztatta Junckert arról is, hogy Csehország mit szeretne látni Prága az új bizottság programjában. Prága már korábban bejelentette, hogy Csehország a jövőbeni Európai Bizottság kiemelt feladatai közé sorolja az európai gazdaság stabilizációját, a növekedés támogatását, a versenyképesség megőrzését és az energiabiztonság megerősítését.

A Sobotka vezette Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) és a többi európai szocialista és szociáldemokrata párt a májusi EP-választás előtt a német szocialista Martin Schulz jelölését támogatták az EB élére. A választáson a szocialisták azonban csak a második helyen végeztek. Vezető cseh politikusok a választások után gyakorlatilag egybehangzóan kiálltak a néppárti Juncker luxemburgi exkormányfő jelölése mellett.

A cseh kormánykoalíció ugyanakkor továbbra sem képes megegyezni abban, kit jelöljön az ország képviselőjének az Európai Bizottságba. Minden koalíciós pártnak saját jelöltje van: a CSSD jelöltje Pavel Mertlík volt pénzügyminiszter, az Igen (ANO) mozgalomé Pavel Telicka EP-képviselő, míg a kereszténydemokratáké (KDU-CSL) Zuzana Roithová eddigi EP-képviselő.