Az európaiak egyre több vajat fogyasztanak, miközben a termék ára meredeken emelkedik, a készletek apadnak és a tejtermékgyártók a közelgő hiányra figyelmeztetnek - írta a CNBC. Egy párizsi szakács, akinek a francia péksütemények készítésének titkait tanító iskolája van Párizsban, szörnyű perspektívát vázol fel.

Az igazán aggasztó jelenség az, hogy az egész világon változnak az étkezési szokások. Ha a vaj iránti kereslet tovább nő, akkor hiány lesz, ami az égbe löki majd az édes péksütemények árát is - fejtegette. Az illető cége egyelőre nem nyomta rá az áremelkedést a fogyasztóira, de ha nem stabilizálódik a piac, akkor nem lesz mit tenni.

Indul a pánik

A tejtermelés jelenleg veszteséges. Változtatni kell a termelési láncon azért, a termelők meg tudjanak élni abból, amit csinálnak. Csak így lehet megelőzni, hogy bezárjanak a tejtermékeket gyártó üzemek és kezelhetetlen hiány alakuljon ki a vaj piacán.

Az Arla élelmiszergyártó cég vezetője, Peder Tuborgh pánikot keltett a fogyasztók között azzal, hogy július elején kijelentette: a nem kellő tejutánpótlás miatt hiány alakulhat ki a vaj piacán. A világ negyedik legnagyobb tejtermékgyártójának vezérigazgatója azt mondta a BBC-nek, hogy az hiány árfelhajtó hatását már a következő hónapokban érezni fogják az európai fogyasztók.

Bár egyes szakmai szervezetek szerint Tuborgh csak riogat, a tejtermelés csökkenése és az árak szárnyalása egyértelmű. A vaj ára júniusban 14 százalékkal, soha nem látott csúcsra nőtt, és az EU-s készletek május végére 1396 tonnára estek, ami 99 százalékkal alacsonyabb 2016. májusi 92,5 tonnánál.

Őrültség

A kínálat zsugorodása mellett a kereslet erősödése is hozzájárul a dráguláshoz - magyarázza Kevin Bellamy, a Rabobank tejtermék-stratégiája. Véleményét a Time magazin nemrégiben megjelent címlapjával támasztja alá, amely arról szól, hogy tévednek azok a tudósok, akik zsiradékot ártalmasnak tarják, ezért az emberek nyugodtan fogyaszthatnak vajat.

Olyan cikkeket is olvashattak mostanában az emberek, amelyek megkérdőjelezik a kapcsolatot a vaj fogyasztása és a szívbetegségek között. Eközben a vaj növényi alapú versenytársairól, a margarinokról negatív információk láttak napvilágot.

A McDonald's már két évvel ezelőtt bejelentette, hogy a fogyasztói igényekhez alkalmazkodva áttér a vaj felhasználására és más cégek is követtek ezen az úton. A francia pékek szakmai szervezete nagy válságnak minősítette a vaj üstökösszerű áremelkedését. A franciáknak fel kell készülniük arra, hogy a korábbinál sokkal többet kell fizetniük imádott croissant-jukért