Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Óriási tülekedés várható a 2024-es nyári olimpiai játékok rendezéséért folyó verseny rajtvonalánál - derül ki a francia AFP cikkéből. Párizs és Budapest a héten jelentheti be indulási szándékát - az előbbi a nemzeti olimpiai napon, az utóbbi a fővárosi közgyűlés ülésén. Róma és Hamburg, az Egyesült Államok színeiben pedig Boston már lobbizik a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjainak szavazataiért, ám a hosszú harcba más városok is beszállhatnak.

Azerbajdzsán fővárosa, Baku, amely az első európai játékoknak ad éppen otthont, hamarosan szintén jelentkezhet - tudta meg az AFP sportdiplomatáktól. Katar fővárosa, Doha szintén gondolkodik az induláson. A jelentkezési határidő szeptember 15., a döntés két évvel ezt követően lesz. A két esélyes Boston, mivel az USA-ban 1996-ban volt utoljára olimpia, illetve Párizs, amely 1924-ben rendezett utoljára nyári játékokat.

Házon belüli meccsek

Párizs arra készül, hogy a július 14-ei nemzeti ünnepen olimpiai deklarációval támasztja alá jelentkezését. A tervek szerint felhasználnák az 1998-as focivébé legnagyobb stadionját és rendeznének sporteseményeket az Eiffel-torony árnyékában is. A költségeket 6,8 milliárd dollárra (közel 1870 milliárd forint) becsülik.

A NOB azonban csak olyan városnak adja a rendezés jogát, amely szívesen látja a sportolókat és a turistákat, ezért Annie Hidalgo, Párizs polgármestere "hatalmas konzultációt" ígér a kérdésről. Erről egyelőre annyit tudni, hogy 2016-ra tervezik, hogy milyen formában, az egyelőre a homályban maradt.

Róma sok NOB-tagot megnyert profi fellépésével, ám az olasz politikusok egy része nem lelkesedik az olimpiáért, mert attól tartanak, hogy a maffia lenyúlja az azzal kapcsolatos szerződéseket. Hamburgban szeptemberben népszavazás előzi meg a jelentkezést és az AFP arra is emlékeztet, hogy Tarlós István, Budapest főpolgármestere nemrégiben vált kétkedőből a rendezés támogatójává.

Nagy harc lesz

Bostonban, akárcsak Hamburgban, erős ellenzékkel kell megküzdeniük a jelentkezés híveinek. Az amerikai várost januárban választotta nemzeti jelöltnek az USA olimpiai bizottsága, ám az elmúlt fél évben olyan halványan alakult az "igen" melletti kampány, hogy le kellett cserélni az indulást előkészítő testület vezetőjét. A Boston Herald internetes portálja szerint sok minden vár még döntésre, még az sem világos milyen kérdés szerepeljen a 2016 novemberére tervezett népszavazás szavazócéduláján, továbbá, hogy a voksolás eredménye kötelező érvényű legyen-e.

A helyzet annyira rosszul alakult a szervezők szempontjából, hogy a hónap végére új tervvel állnak elő. Ebben óhajtanak válaszolni a költségekkel kapcsolatban felmerült kérdésekre, nevezetesen, hogy mennyi közpénzt nyomának a rendezésbe, illetve hogy mi garantálja az előre meghatározott olimpiai költségvetés tartását. Taktikájuk egyik eleme, hogy bizonyos versenyeket a várostól távolabb tartanának meg.

Egy helyi törpepárt oly módon keresne kompromisszumot a támogatók és az ellenzők között, hogy nem a rendezésről szavaztatná meg a lakosságot, hanem arról, hogy fordíthat-e a város közpénzt az olimpiára vagy sem. Ezzel kapcsolatban az a gond, hogy nem lehet garantálni a közpénzek kihagyását a buliból - ismerték el a szervezők.