A Karamanlis vezette Új demokrácia pártja a korábbi 164 helyett csak 152 ülést szerzett a 300 férőhelyes parlamentben a tegnap lezajlott választások eredménye alapján - áll a görög belügyminisztérium közleményében, amit a szavazatók több mint 97 százalékos feldolgozása után adott ki. A nyár végi halálos áldozatokat is szedő tűzvészek nyomán megingott választói bizalom megerősítése volt Karamanlis célja, amikor a hat hónap múlva esedékes parlamenti választások előrehozása mellett döntött. Úgy tűnik azonban, hogy a miniszterelnök rosszul taktikázott, hiszen a meggyengült kormányzati többséggel az általa meghirdetett reformok keresztül vitele is veszélybe került. Az OECD korábban "fiskális időzített bombának" nevezte a görög nyugdíjrendszert, közölve, hogy amennyiben a kormány nem kezdi meg a radikális átalakítást, úgy az országnak 2050-re a GDP negyedét a nyugdíjak kifizetésére kell elköltenie - jelenleg az ország bevételeinek 10 százalékát fordítják nyugdíjakra. A köztartozások meghaladják az ország 195 milliárd eurós GDP-jét, ezzel Görögország a második legeladósodottabb ország Olaszország mögött - az ország hitelminősítése az eurózóna tagországai között a legalacsonyabb.