A vártnál is nagyobb költségvetési deficit igen komoly aggodalommal tölt el sok politikust Washingtonban, s néhányan ezért azt javasolják, Barack Obama elnök mondjon le az egészségbiztosítási reform néhány eleméről, vagy legalább is halassza el azokat - írja az MR1-Kossuth Rádió. Richard Lugar, republikánus szenátor egy televíziós műsorban úgy fogalmazott, hogy a recesszió kellős közepén óriási hiba volt előhozakodni az átfogó egészségbiztosítási reformmal, és Obamának inkább a gazdaság állapotára kellene koncentrálnia. A költségvetésről szóló jelentést a héten hozzák nyilvánosságra, és az előre jelzettnél is nagyobb, kétezer-milliárd dollárral nagyobb lesz a deficit - valószínűleg kilencezer-milliárd dollárra rúg majd. Az egészségbiztosítási reform pedig - mind a Fehér Ház költségvetési hivatalának, mind a Kongresszus költségvetési hivatalának számításai szerint - mintegy ezer milliárd dollárba kerülne. Ráadásul már nemcsak republikánus, hanem demokrata párti politikusok is ellenzik a tervezett egészségbiztosítási reformot. Charles Schumer befolyásos New York-i demokrata párti szenátor vasárnap egy televíziós vitaműsorban azt nyilatkozta, hogy a demokraták alternatív megoldásokon gondolkodnak. A költségvetés horribilis nagyságú deficitje kapcsán a hét végén Warren Buffett is megszólalt, szerinte ha az Obama-adminisztráció gazdaságpolitikája változatlan marad, akkor az Egyesült Államok előbb-utóbb olyan lesz, mint egy latin-amerikai banánköztársaság.