Az orkán éjszaka vonult át Villa Clara, Ciego de Ávila és Camagüey tartományok partvidékén. Az egyik leginkább érintett kikötő a nemzeti építészeti örökségbe sorolt hangulatos Caibarién, amelynek a tengerpart felőli utcáit, a város közel felét elnyelték az 5-6 méteres hullámok. Ez a város már soha nem tér magához - jósolta egy lakos.

A szintén a nemzeti örökséghez tartozó, hét kilométerrel beljebb fekvő Remediosban a hullámok helyett a 260 kilométeres sebességet is elérő szél pusztított, és csak a Kubában épült egyik első katedrális, a San Juan de los Remedios (1570) maradt épségben. A város a nagy tömegeket vonzó fesztiváljairól híres. A károkat még sehol sem mérték fel Kubában - írta a portál.

Az Irma 1932 óta az első 5-ös - legerősebb - fokozatú hurrikán, amelynek a központja, a "szeme" kubai földet ért. Havannát a szombat esti órákban éri el, de már csak hármas fokozattal. A fővárosban azzal számolnak, hogy az óriási hullámok áttörnek a parti védműveken, és akár ötszáz méterre is behatolnak az épületek közé. Havanna repülőteréről már csak Mexikó felé indulnak járatok. A hatóságok a fokozott készültséget egy kivételével az összes tartományra kiterjesztették.

A szomszédos szigetország, Bahama áram nélkül maradt a vihar miatt. Floridába vasárnap reggelre várják az ismét felerősödő orkán érkezését. Az Egyesült Államok szárazföldi területét 1851 óta csak háromszor érte el 5-ös erősségű hurrikán. Szombaton Florida több megyéjében és városában, így Miamiban is kijárási tilalmat rendeltek el az orkán átvonulásának idejére. Miamiban a tilalom 12 órán át fog tartani helyi idő szerint este 7-től.

A Karib-térséget dúló másik orkán, a Katia trópusi viharrá "gyengült", de kelet felől már közelít a 4-es fokozatú José is, amely miatt a francia hatóságok maximális készültséget rendeltek el szombat este Saint-Barthélemy és Saint-Martin szigeten. Mindkét szigeten 150 fővel megerősítik a csendőrséget, mert gyakori fosztogatásról érkeztek hírek Párizsba, ahol emiatt összeült a biztonsági kabinet.