Jordi Turull úgy vélte, hogy ki kell meríteniük a igazszolgáltatás összes lehetőségét, hogy megvédjék magukat. Készek arra is, hogy nemzetközi jogi eljárásokat kezdeményezzenek, amennyiben a hazai joghatóságok nem a javukra döntenek - tette hozzá.

A politikus megerősítette: Carles Puigdemont katalán elnök szándéka, hogy személyesen jelenjen meg és érveljen a spanyol parlament felsőházában, a szenátusban, amely ezekben a napokban tárgyalja a spanyol kormány Katalóniában tervezetett intézkedéscsomagját. Ennek része a katalán kormány feloszlatása és előrehozott választások kiírása.

Turull szerint azonban a szenátus az időpontokkal nem könnyíti meg a katalán elnök helyzetét, mivel csütörtökön a katalán parlament is ülést tart.

Madridban megtartotta alakuló ülését az a 27 tagú szenátusi bizottság, amely következő napokban megvitatja a spanyol kormányzati javaslatokat.

A szenátus hivatalos levelet küldött a katalán elnöknek, és egyebek mellett arról tájékoztatta hivatalosan, hogy csütörtök késő délután a bizottság ülésén illetve másnap délelőtt a szenátus plenáris ülésén van lehetősége felszólalni.

Ahogy arra egyébként a javaslatok előterjesztőjeként a spanyol kormánynak is alkalma van. Így nem kizárt, hogy akár a bizottságban, akár a pleneáris ülésen egy "szemtől-szembe" vita is létrejöhet a felek között.

Gazdasági, közéleti és politikai szereplők egyre többen kérik nyilvánosan Carles Puigdemontot, hogy megelőzve a szenátus döntését maga jelentsen be előrehozott parlamenti választásokat Katalóniában.

Margarita Robles, a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) parlamenti szóvivője szerint ezzel a lépéssel még leállítható a 155-ös cikk alkalmazásának folyamata. A spanyol parlament legnagyobb ellenzéki erejének számító párt támogatta a kormányzati beavatkozást Katalóniában.

Rafael Catalá spanyol igazságügyi miniszter viszont arról nyilatkozott, hogy szerinte ez már nem változtatna semmin, az elindított folyamatot csak az állíthatja meg, ha a katalán kormány lemond a függetlenségi törekvésekről és visszatér a törvényességhez.