Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A konzervatív jelölt azt mondta, sem ő, sem családtagjai nem rendelkeznek már érdekeltségekkel és tisztségekkel abban a két olajipari cégben, amelyekkel való kapcsolata miatt élesen bírálták őt a zöldek és a szocialisták. Amint megtudta, hogy melyik biztosi posztra szánja őt Jean-Claude Juncker, a bizottság megválasztott elnöke, azonnal intézkedett olajipari részvényei eladásáról, de a tranzakciók lefutása időbe telt - állította.

Azt ugyanakkor több képviselői kérdésre sem árulta el az EP Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottsága és Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottsága előtt tartott meghallgatáson, hogy a fentiek sógorára és vejére is érvényesek-e, akik szintén érdekeltségekkel rendelkeztek az érintett cégekben. Canete úgy fogalmazott, hogy a családja a feleségéből és gyerekeiből áll.

A meghallgatás előtt brüsszeli források az AFP hírügynökségnek nyilatkozva őt nevezték a legproblémásabbnak az EU-biztosjelötlek közül, és az ő esetében vélték a legnagyobb esélyét annak, hogy a parlament előtt elbukik nevezése. Az EP ugyan nem szavaz külön a biztosokról, csak a bizottság egészéről, de ha Canetenek nem sikerül eloszlatnia a személyével kapcsolatos kételyeket, akkor előfordulhat, hogy Jean-Claude Juncker az utolsó pillanatban új jelölt megnevezésére fogja kérni Spanyolországot.

Egyes értesülések mindenesetre arról szóltak, hogy az EP néppárti és szocialista frakciója egyezséget kötött, amelynek értelmében nem kaszálják el a másik pártcsaládba tartozó, problémásnak tartott jelöltek kinevezését. Bár egy néppárti képviselő nyíltan is beszélt erről, a szocialisták tagadták a kulisszák mögötti megállapodást.

A spanyol jelölt meghallgatásán számos képviselő felvetette, hogy Canete hogyan lesz képes küzdeni a klímaváltozás ellen, ha eddig az olajiparban voltak részvényei. Erre a biztosjelölt azt állította, hogy korábban spanyol környezetvédelmi miniszterként (2011 és 2014 között töltötte be a posztot) a klímaváltozás ellen és a megújuló energiatermelés fejlesztéséért küzdött, dacára annak, hogy olajipari érdekeltségei voltak. De a spanyol jelöltet a másik oldalról is megtámadták, a brit Függetlenségi Párt (UKIP) egyik képviselője ugyanis azzal ostorozta, hogy a klímaváltozás "egy átverés", és a "zöld megszállottság" elpusztítja Európa gazdaságát.

Kitért kérdések elől

Canete mind a palagáz kiaknázását, mind az atomenergiát érintő kérdések elől kitért, és azt válaszolta, hogy ezek tagállami kompetenciák. Előbbi kapcsán azzal vádolták, hogy minisztersége alatt Spanyolországban engedélyezték a palagáz-kitermelést, erre annyit mondott, ez nem az ő döntése volt.

A biztosjelölt emellett a megújuló energiaforrások kiaknázásának fokozásáról, az európai energiapiac egységesítéséről és hatékonyságának növeléséről, a széndioxid-kibocsátás csökkentéséről és az EU emissziókereskedelmi rendszerének reformjáról beszélt.

Canete a helyenként paprikás hangulatú - a néppártiak és más frakciók tagjai közti odamondogatástól sem mentes - meghallgatáson bocsánatot kért a nőket lealacsonyító korábbi kijelentéseiért is, amelyeket az EP-választás kampányában tett. Egyebek mellett a férfiak "intellektuális felsőbbrendűségéről" beszélt.

Egy baloldali képviselőnő kérdésére - miszerint hogyan fog együtt dolgozni női biztosokkal vagy más szervezetek női vezetőivel, ha nem tartja őket egyenrangúnak - azt mondta, hogy hisz a nők és férfiak egyenjogúságában, és női főigazgató fogja vinni alatta a klímaügyeket.

Változékony vagyonbevallás

Az is felmerült a meghallgatáson, hogy a spanyol biztosjelölt az utóbbi 72 órában háromszor változtatott vagyonbevallásán. Erre reagálva Canete azzal védekezett, hogy csak változásokat jelentett be - az olajipari részvények eladását -, bár korábbi hírek szerint egy korábbi, havonta ötezer eurós fizetést hozó pozícióját is csak most írta be.