BUX
39962

A német kormány kitart menekültpolitikája mellett

A német szövetségi kormány kitart az európai menekültválság megoldását célzó politikája mellett - ezt közölte a kormány szóvivője hétfői berlini tájékoztatóján az előző napi tartományi választásokkal kapcsolatban. Horst Seehofer bajor miniszterelnök szerint a Kereszténydemokrata Unió (CDU) visszaesése a berlini vezetés menekültpolitikájának tulajdonítható, a CDU főtitkára viszont úgy véli, a demokratikus pártok mind támogatják Angela Merkel kancellár irányvonalát.

MTI, 2016. március 14. hétfő, 13:36

Steffen Seibert kormányszóvivő tájékoztatóján kiemelte, hogy a szövetségi kormány továbbra is "teljes erővel" dolgozik a menekültválság európai megoldásán, amely valamennyi uniós tagországban a menekültek számának érezhető csökkenéséhez vezet. A szóvivő elhárította a tartományi választások eredményeinek kormányzati értékelésére irányuló kérdéseket. Mint mondta, az értékelés nem a kormány, hanem a pártok dolga.

A külügyminisztérium szóvivője, Sawsan Chebli viszont az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt előretöréséről szólva megjegyezte, hogy az AfD-s politikusok beszédeiben, nyilatkozataiban bőven felfedezhetők "demokráciaellenes" elemek, de külföldön tudják, hogy az AfD nem képviseli a németek többségét.

Beate Braams, a gazdasági minisztérium szóvivője kérdésre válaszolva elmondta, hogy a tárca szerint a választási eredmények nem fenyegetik a német gazdaságot.

A szövetségi kormányt alkotó koalícióban résztvevő pártok közül a CDU és a szociáldemokraták (SPD) vettek részt a Baden-Württembergben, Rajna-vidék Pfalzban és Szász-Anhaltban tartott helyi törvényhozási (Landtag-) választáson. Mindketten vegyesen teljesítettek.

Horst Seehofer, a CDU bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke pártja hétfői müncheni elnökségi ülése előtt tett nyilatkozatában kiemelte, hogy az eredmények a CDU vereségeként értelmezendőek, és a kudarc "legfőbb oka a menekültpolitika". Úgy vélte, a német politika "tektonikus eltolódáson" esett át, és az uniópártoknak hónapokig kell majd dolgozniuk, hogy stabilizálják helyzetüket. Ugyanakkor igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy Angela Merkel továbbra is megfelelő személy-e a kancellári tisztségre.

Andreas Scheuer, a CSU főtitkára a Bayerischer Rundfunk bajor tartományi közszolgálati műsorszóró társaságnak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy fordulatra van szükség a menekültpolitikában, a tartományi választások eredménye azt jelzi, hogy az eddiginél is sürgetőbb a "menekültáradat gyors korlátozása". Rámutatott, hogy a CSU mindig is ezt az álláspontot képviselte.

A CDU főtitkára, Peter Tauber az n-tv hírtelevíziónak nyilatkozva felidézte az utóbbi hetek közvélemény-kutatási adatait, amelyek a Merkel-féle menekültpolitika támogatottságának növekedését jelzik. Kiemelte: a választási kampányban a "demokratikus pártok szinte versenyeztek, hogy ki támogatja leginkább Angela Merkelt, és ez meg is mutatkozik az eredményekben". Az AfD-t leszámítva valamennyi párt azt mondta, hogy európai megoldásra van szükség a menekültválságban - mondta.