Jövőre 1,6 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, emellett még az idén minden nyugdíjas kap 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt - jelentette be Orbán Viktor magyar kormányfő kedden.

A magyar kabinet nincs egyedül Európában ezzel a döntésével. A napokban jelentette be az osztrák kormány, hogy egyszeri, 100 eurós juttatást kapnak a nyugdíjasok még idén a decemberi kifizetéssel együtt, a már elfogadott 0,8 százalékos emelésen felül. Christian Kern szociáldemokrata kancellár azzal érvelt az egyszeri kifizetés mellett, hogy ez fontos lépés a vásárlóerő fenntartása érdekében. A döntés egyszeri kifizetést eredményez, így nem lesz hosszú távú költségvetési hatása - magyarázta Reinhold Mitterlehner alkancellár.

Alois Stöger szociális miniszter pedig azt hangoztatta, hogy az így kézhez kapott nyugdíjpénzt el fogják költeni a nyugdíjasok, vagyis az összeg a gazdaságban maradhat. Itt 179 millió eurós (55,5 milliárd forintos) egyszeri kiadási tételről van szó. Kritikusok szerint azonban ez az egyszeri nyugdíjprémium populista intézkedés és nincs tekintettel a fiatalabb generációkra, valamint a nyugdíjrendszer fenntarthatóságára. Ez is csak egy "cukorka" a vasárnapi elnökválasztás előtt.

Egy hónappal ezelőtt pedig Szerbiából érkeztek olyan hírek, hogy a kormány megállapodott a Nemzetközi Valutaalappal a közszféra béremeléséről, a nyugdíjak emeléséről és az egyszeri nyugdíjjuttatásról. Ez utóbbit idén kapják meg a nyugdíjasok, 5 ezer dinár (12 500 forint) értékben.