BUX
38018

A törökök már a szomszédban vannak

Újabb török befektetésekre lehet számítani Szerbiában, és a tervek szerint az év végéig két új török tulajdonú gyár kezdi meg a működését az ország déli részén.

Dzindzisz Sztefan, 2017. december 7. csütörtök, 09:39

Zitoradjában autóalkatrészeket, Lebanéban pedig fonalat gyártanak majd. A Politika című belgrádi napilap csütörtöki beszámolója szerint Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter, valamint Aleksandar Vucic szerb elnök szerdán újabb török befektetési lehetőségekről tárgyalt a szerb fővárosban - írja az MTI.

Mevlüt Cavusoglu kiemelte, Ankara támogatja azokat a török vállalkozókat, akik a Nyugat-Balkánon szeretnének befektetni, illetve a török kormány kész arra is, hogy részt vállaljon a térségbeli nagyobb projektekben, például a Belgrádot Szarajevóval összekötő autópálya megépítésében. (Lezárta a szerb bankvásárlást az OTP.)

A török külügyminiszter boszniai kollégájával, Igor Crnadakkal közösen látogatott Belgrádba, ahol Ivica Dacic szerb külügyminiszterrel országaik diplomáciai kapcsolatainak erősítéséről is tárgyalt. Törökországot és Bosznia-Hercegovinát történelmi és vallási kapcsolat fűzi össze, Ankara számos alkalommal támogatta már a szarajevói kezdeményezéseket.