BUX
37575

A vártnál is nagyobb összeomlás jöhet - ki lesz a következő?

Határozottan tagadja az olasz pénzügyminiszter, hogy az eurózónából esetleg kihulló Görögország magával ránthatja Olaszországot is. Nem mindenki osztja a véleményét.

Napi.hu, 2015. március 17. kedd, 19:12

Akármi is történik Görögországgal, Olaszországot nem fenyegeti az a veszély, hogy el kell hagynia az eurózónát - mondta Pier Carlo Padoan, a római kormány pénzügyminisztere a CNBC-nek. Úgy gondolom, hogy alaptalan bármilyen összefüggést keresni az esetleges Grexit és Olaszország lehetősége között. Olaszország jelentősen megerősítette pénzügyi-gazdasági pozícióit az elmúlt időszakban, ezért kellő bizalmat élvez a piaci befektetők körében - tette hozzá.

Az athéni kormány és európai partnerei a kellős közepén vannak a Görögország finanszírozási lehetőségeiről szóló tárgyalásaiknak. Ha a görögök nem tudnak forráshoz jutni az eurótagállamoktól és a Nemzetközi Valutaalaptól, akkor biztosra vezető, hogy a görög állam fizetésképtelenné válik, ezért a kormánynak korlátoznia kellene a tőkemozgásokat, azaz be kellene zárnia a bankokat, ahonnan az emberek ki akarnák venni eurómegtakarításaikat. A történet végén Görögországnak vissza kellene térnie a drachmához - emlékeztet a CNBC.

Ördög tudja

Vészjósló esélyek
A Görögországgal kapcsolatos idegesség erősödését jelzi, hogy egyre többen számítanak a Grexitre. A Morgan Stanley friss jóslata szerint 25 százalék annak az esélye, hogy a görögök a következő hat hónapban visszatérnek a drachmához. Ez az mutató az utóbbi időszakban emelkedik. Még rosszabb a helyzet azzal kapcsolatban, hogy valamilyen hibás döntés miatt az athéni kormány rákényszerülhet a tőkemozgások korlátozására. Ennek esélye 33 százalékra ugrott a korábbi 20 százalékról.

Jánisz Varufakisz görög pénzügyminiszter többször elismételte újságírók és hege-fund-menedzserek előtt, hogy ha országa kénytelen lenne kilépni az eurózónából, akkor a piacok azonnal elkezdenék beárazni, hogy melyik tagország lehet a következő, amely követi őket. Erre Olaszország lehet a legvalószínűbb jelölt. Padoan azzal reagált erre felvetésre, hogy nem tudja, igaza lehet-e tanult kollégájának. Mindenkinek rossz lenne a Grexit, mindenkinek érdeke az eurózóna egységének megerősítése és a görög gazdaság növekedési lehetőségeinek javítása.

Ugyanakkor nem hiszi, hogy a görögök esetleges távozása után megugranának az olasz állampírok hozamai, mivel a befektetők igyekeznének szabadulni olasz kötvényeiktől. Szerinte az olasz adóssággal kapcsolatos törlesztési kockázat nem változna egy ilyen helyzetben. Az olasz gazdaság ugyanis szilárd alapokon áll, amit az Európai Bizottság pénzügyi jelentése és növekedési előrejelzése is igazol.

Brutális lenne

Olaszország kihullása az eurózónából sokkal durvább következményekkel járna, mint a Grexit. A fő gond az, hogy az európai bankok, elsősorban az olaszországi nagybankok óriási olasz kötvényállományt halmoztak fel, miközben a görög adósságokat nem magánbefektetők, hanem szinte kizárólag a többi eurótagállam, illetve nemzetközi szervezetek, köztük az IMF finanszírozza. Ezért az olasz állam csődje, magával rántaná a hitelező bankokat is.

Olaszország a világ harmadik legjobban eladósodott állama Japán és az Egyesült Államok mögött. Az előbbi ország tartozásai tavaly meghaladták a GDP 227 százalékát, az utóbbiéi a GDP 122 százalékát. A több mint kétezermilliárd eurós olasz államadósság a GDP 120 százaléka.