Nem hiányzott az elmúlt napok kínai tőzsdepánikja Görögországnak - állapítja meg a CNBC. A pénzpiacok megbillenése rontotta a befektetők hangulatát az egész világon, aminek mindig azok az országok isszák meg a leginkább a levét, amelyek amúgy is bajban vannak. Márpedig ezek élén jár Görögország, amely gazdasági gyengesége mellett belpolitikai válsággal is küszködik.

A befektetők bizalma éppen hogy csak visszatért az ország iránt, miután sikerült útjára indítani a harmadik uniós segélyprogramot, ám a szakértők arra számítanak, hogy a világ pénzpiacainak megbolydulása elhalványítja ezt a bizalmat.

Átkozott recesszió

Az euró erősödése is rosszul jön a görögöknek. A közös európai valuta négy százalékkal izmosodott a dollárral szemben az elmúlt két hétben, ami keresztbe tesz az ország exportőr cégeinek. A kivitel fékeződése miatt tovább maradhat recesszióban a gazdaság, egy olyan időszakban, amikor ez az utolsó, amit Görögország megengedhet magának.

A svájci UBS bank elemzői, úgy tűnik, megéreztek, hogy újabb csapások érhetik az országot: nemrégiben rontották a görög GDP alakulására adott előrejelzésüket. Eszerint 2015-ben 1,6 százalékkal zsugorodhat a gazdaság, amit 2015-ban újabb 1,1 százalékos lecsúszás követhet. Korábban 1,5 százalékos növekedést jósoltak az idei évre, majd 2,5 százalékos pluszt jövőre. (A héten megjelent utolsó becslés szerint az idei második negyedévben éves összehasonlításban 0,9 százalékkal bővült a GDP.)

Ösztönzésre kéne költeni

A negatív hangulat megjelent az athéni tőzsdén is. Miközben az európai börzék múlt  kedden már magukhoz tértek a hétfői bukfencezés után, az ATHEX Composite, a vezető görög tőzsdeindex 621,70 ponton zárt, ami 48 ponttal marad el augusztus 9-én napközben elért csúcsától. Ezt szerda délig további fél százalékos gyengülés követte.

Az új hitelcsomag első részletét a görög adósságtörlesztési kötelezettségek aktuális részének kifizetésére használták fel, nem jutott belőle a gazdaság élénkítésére. A program az újabb megszorítások mellett garantálja az ország finanszírozását és tartalmaz egy csokor növekedésserkentő intézkedést is - emlékeztetnek a Crédit Suisse elemzői. A kérdés, hogy az utóbbiak milyen gyorsan fejthetik ki a hatásukat.

A hitelprogram első értékelése októberben lesz, akkor térhetnek vissza a hitelezők és az athéni kormány arra a kérdésre, hogyan lehetne enyhíteni az ország adósságterhein. A leginkább fizetési moratóriumok és futamidő-hosszabbítások jöhetnek szóba.

Bármi lehet

Addig azonban lesz még egy előrehozott választás. Az államfő csütörtökön nevezte ki az ideiglenes kormány vezetőjét. A szavazás szeptember 20-án lehet. A szakértők nem látják sima ügynek a politikai válság kezelését. Az újabb kemény intézkedéseket rendkívül nehéz "eladni" a görög társadalomnak. Az USB elemzői úgy vélik, hogy benne van a pakliban a harmadik segélyprogram megfeneklése, és ennek nyomán Görögország kilépése az eurózónából.

Alekszisz Ciprasz miniszterelnök engedményei a hitelezőknek soknak és kevésnek is bizonyulhatnak, ugyanis mind külföldön és hazájában is vannak olyan rajta kívül álló erők, amelyek a Grexit irányába tolják Görögországot. További bizonytalansági tényező, hogy ha a szavazás nyomán nagyon sok párt kerül a parlamentbe, akkor senki sem tud koalíciót kötni, és akár egy további választást kell kiírni.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!