A vártnál lassabb lett a kínai növekedés

Az előző negyedévhez képest 1,1 százalékos volt a gazdaság idei első negyedévi növekedése Kínában - derült ki a frissen közzétett szezonálisan kiigazított adatokból, miután az éves összevetésű statisztikai adatokat a múlt pénteken már nyilvánosságra hozták Pekingben.
MTI-Eco, 2016. április 18. hétfő, 14:00

A negyedéves növekedés némileg elmaradt az elemzők által 1,5 százalékosra várt növekedéstől. Miközben a szakértők a kínai makrogazdasági mutatók alapján pozitívnak értékelik a külkereskedelem, az infláció, az ipari termelés, a fogyasztás, az állóeszköz beruházás és a hitelezés területén érzékelhető tendenciákat, az 1,1 százalékos negyedéves bővülést a gazdaságra nehezedő nyomás világos jelének tartják.

A kínai gazdaság éves összevetésben 6,7 százalékos növekedést teljesített az év első három hónapjában. A tavalyi éves GDP-növekedés 6,9 százalék volt. Elemzők szerint a kínai gazdaságirányítás egyelőre nem kényszerül radikális beavatkozásokra, ami azt is jelenti, hogy a jövőben a strukturális átalakulás következményeinek kezelésére több eszköz áll majd a rendelkezésükre. Úgy vélik, a jövőben valószínűleg további pénzügyi lazító intézkedésekre lesz szükség, de ezek nem sürgetőek.

A központi bank hat alkalommal csökkentett kamatot 2014 óta, és a kereskedelmi bankok kötelező tartalékrátáját is öt alkalommal mérsékelték. Mindazonáltal a növekvő infláció egyelőre csökkenti annak esélyét, hogy a közeli jövőben a jegybank hasonló lépésre szánja el magát.

Szakértők a kedvező jelek ellenére aggodalmukat fejezték ki a növekedés fenntarthatóságával kapcsolatban és a hitelek növekedése miatt.

A Nemzetközi Valuta Alap (IMF) múlt heti jelentése szerint a kereskedelmi bankok által kihelyezett vállalati hitelek 15,5 százaléka, vagyis 1300 milliárd dollár törlesztésével vannak gondok, mivel a cégek bevételei nem fedezik a részleteket. Ezért félő, hogy az új hitelekkel - amelyek márciusban évi 25 százalékkal megugrottak - a régiek refinanszírozása történik sok helyütt - jelezték. Hogy a hitelek nem feltétlenül a reálgazdaságba áramlanak, arra utalt a Hszinhua hírügynökség is egy hétfői kommentárjában, jelezve: nagy összegek kötöttek ki a tőzsdén, a kötvénypiacon ezzel is növelve a tőkepiaci buborékot.

HOZZÁSZÓLÁSOK