BUX
40131

A vártnál lassabban növekedett a francia gazdaság

A vártnál lassabban, 1,1 százalékkal bővült a francia gazdaság tavaly, dacára annak, hogy a negyedik negyedévben gyorsult a növekedés üteme - derült ki a francia statisztikai hivatal (Insee) kedden közölt adataiból.

Szász Péter, 2017. január 31. kedd, 14:36

Az első becslés szerint tavaly október-decemberben az előző negyedévhez képest 0,4 százalékkal, 2015 azonos időszakához viszonyítva pedig 1,1 százalékkal gyarapodott Franciaország GDP-je.

A harmadik negyedévben az előzőhöz képest csak 0,2 százalékkal, éves összevetésben pedig 1,1 százalékkal növekedett a francia gazdaság.

A növekedést a beruházási tevékenység és a háztartások fogyasztása hajtotta. A háztartások fogyasztása 0,6 százalékkal, az állóeszköz-beruházások pedig 0,8 százalékkal növekedtek október-decemberben, miközben az export 1,1 százalékkal, az import pedig 0,8 százalékkal bővült.

Az egész évre mért 1,1 százalékos növekedés kisebb mint a statisztikai hivatal és a kormány előrejelzésénél is.

Az Insee arra számított, hogy a 2015-ös évvel azonos ütemben 1,2 százalékkal bővült a GDP 2016-ban is, míg a kormány még optimistább volt, 1,4 százalékot várt. Michel Sapin gazdasági és pénzügyminiszter így is elégedetten nyilatkozott, hangsúlyozva, hogy már a második egymást követő évben növekedett dinamikusan a gazdaság, aminek köszönhetően csökkent a munkanélküliség és a költségvetés hiánya.