A szlovák szociális minisztérium parlament elé bocsátott tervezete szerint mintegy 88 ezer nyugdíjasnak az aktív korában elért fizetése függvényében emelkedik jövő év januárjától a járadéka, hozzávetőlegesen 13 ezernek pedig 25,50 eurós (körülbelül 8 ezer forintos) fix összeggel.

A pozsonyi magyar portál szerint ők azok az úgynevezett régi nyugdíjasok, akik a 2004 előtt érvényes szabályozás alapján vonultak nyugdíjba és a 2004-ben életbe lépett szabályozás előnyösebb lett volna számukra. A szociális biztosító adatai szerint jelenleg még több mint 451 ezren vannak azok, akiknek a 2004 előtt érvényes jogszabályok alapján számították ki a járadékát, de közülük csak a már említett 101 ezer fő kap alacsonyabb nyugdíjat, mint amennyit kapott volna a jelenleg is érvényes szabályok alapján.

A többi mintegy 350 ezer régi nyugdíjas járadékához nem nyúlnak, nekik ugyanis a régi rendszer volt előnyösebb, a jelenlegi szerint kisebb nyugdíjra számíthatnának. Ők azok, akik a 2004-et megelőző időszakban az átlagnál kevesebbet kerestek.

Nem egyszerű a matek

"A határ hozzávetőlegesen az átlagbér 80-90 százaléka , a ledolgozott évek számát figyelembe véve" - mondta a lapnak Ivan Svejna (Híd) szociális ügyi államtitkár, a tervezet előkészítője. Tájékoztatása szerint egy 42 évet ledolgozott, a korabeli átlagkereset 70 százalékáért dolgozó munkás, ha 2003 decemberében ment nyugdíjba, 7192 korona nyugdíjra számíthatott, 2004 januárjában viszont már csak 6786 koronára. Az ő járadéka nem változik.

Aki azonban már a mindenkori átlagkereset 100 százalékát kapta 42 éven át, az 2003 decemberében 7472 koronát kapott - ez volt akkor a plafon -, 2004 januárjában viszont 7711 koronára számíthatott. A fizetés emelkedésével a különbség is emelkedik. A 88 ezer nyugdíjas átlagosan 45 eurós emelkedést kap majd, de ez teljesen egyéni lesz, tehát lehet akár 10 euró, de lehet 100 is.

Az intézkedés évente több tízmillió euróba kerül, a minisztérium számítása szerint jövőre 50 millió eurót kell félretenni erre a célra, 2033 tájékán csökkenhet évi 10 millió euró alá.