A Napi Gazdaság hétvégi számának cikke

Kalapács alá kerül az Apple alapítólevelének egyik példánya, ékes bizonyítékát adva annak, mekkora hasznot hozhat annak, aki jókor vásárol és jókor ad el. Az 1976. április 1-jei dátummal kötött háromoldalas szerződést − amelyen még a cég eredeti neve, az Apple Computer Co. szerepel − Steve Jobs, Steve Wozniak és Ronald Wayne írta alá.

A Sotheby's december 13-ai árverésére kerülő példány Wayne-é volt, aki kétszer bukott a szerződésen. Először akkor, amikor tíz nappal az alapítás után kiszállt a vállalkozásból, amelybe Jobs eleve csak azért vonta be, hogy beszélje rá az akkor a Hewlett-Packardnál dolgozó Wozniakot a csatlakozásra. Ezért a munkáért tízszázalékos tulajdonrészt ajánlott Wayne-nek, aki április 12-én 800 dollárért eladta részesedését, kapott további 1500 dollárt, és hátat fordított az Apple-nek. Ezeket a változásokat bejegyezték az eredeti szerződésre. Wayne az Apple mai piaci értéke alapján 35 milliárd dollárral lenne gazdagabb, ha megtartja tulajdonát.

Ha már ez nem jött össze, akkor legalább az alapítólevélhez ragaszkodhatott volna, ám abból is gyorsan pénzt akart csinálni, s ezért eladta egy kézirat-kereskedőnek. Így most újabb 100-150 ezer dollárt sirathat, ugyanis becslések szerint a Sotheby's aukcióján ennyiért találhat új gazdára a szerződés. Az eladó nem az említett dealer, hanem egy türelmes magángyűjtő, aki a kilencvenes évek közepén megvette az alapítólevelet. Az Apple akkoriban − még bőven Jobs visszatérése előtt − a mélypontján volt, senki nem jósolt hosszú életet a cégnek. A szerződés tulajdonosa Jobs múlt havi halála után elérkezettnek látta az időt az alapítólevél árverésre bocsátására.

Wayne nemrégiben interjút adott a Bloombergnek, amelyben megindokolta, miért szállt ki az Apple-ből. Mint mondta, Jobsot és Wozniakot intellektuális géniusznak tartja, de az volt az érzése − mint később kiderült, nem alaptalanul −, hogy a vállalkozás igazi hullámvasút lesz. Ha velük maradtam volna − tette hozzá −, végül a temető leggazdagabb lakójaként végeztem volna.