Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Az Eurostat által most készített dokumentum szerint az euróövezet országainak együttes növekedése 0,3 és 0,6 százalék között alakul a második negyedévben, ellentétben a május 7-én közölt előrejelzéssel, amely 0,4 és 0,7 százalék közötti növekedést prognosztizált, míg a harmadik negyedévre 0,7-1 százalékos bővülés várható. A fellendülés természetesen nagyban függ a fogyasztóktól, akiknek bizalma áprilisban - az első negyedévben először - visszaesést mutatott, elsősorban a jelentős elbocsátások és a költekezések magas infláció miatti visszaesése következtében. Fontos tényező a kivitel is, ám az export visszaesését vetíti előre az euró dollárhoz képest korábban mért 5 százalékos erősödése, ami a 15 hónapja mért legmagasabb szintre repítette a fizetőeszköz árfolyamát. Az európai közös valuta - az USA gazdasági növekedésének lassulásával - egyre erősödik a befektetők aktívabb európai tevékenysége révén. A EMU gazdasági teljesítménye - mint arról beszámoltunk - az év első és a megelőző év utolsó negyedében egyaránt gyengébben alakult a vártnál, illetve a korábban közöltnél. A jelentés közreadását követően az euró rögvest veszíteni kezdett dollárhoz viszonyított értékéből. A tucatnyi EU-tagország közös fizetőeszköze 93,7 cent alá süllyedt, miközben korábban a 92 centes szintet ostromolta.