Az orosz költségvetési kiadások az inflációnál gyorsabban nőttek az utóbbi években, magas olajárak mellett. A jövő évi költségvetés hordónkénti 100 dolláros olajárral és 1,2 százalékos gazdasági növekedéssel számol. A kormány most elismerte: vélhetően túl optimista ez az előrejelzés.

A pénzügyminiszter szerint mintegy 21 milliárd dollárral (5 ezer milliárd forint) is visszaeshetnek az állami bevételek, ha maradnak az alacsony olajárak és várat magára a gazdasági fellendülés. Elmondta, hogy a kormány ennek ellenére nem fogja vissza a szociális kiadásokat, inkább hatékonyabban használja fel a költségvetési forrásokat. Hozzátette, hogy Oroszország várhatóan nem fog külföldi kölcsönt felvenni, inkább belföldön adósodik el.

Az olajárak június óta mintegy harmadával csökkentek a világpiacon, mivel az európai és kínai gazdasági növekedés lassulása miatt túlkínálat alakult ki. Oroszország a világ egyik legnagyobb olajkitermelője, a költségvetési bevételek felét adja a szénhidrogének értékesítéséből származó bevétel. Az olajárak csökkenése és a nyugati országok embargója a nemzeti devizára, a rubelre is hatással volt, árfolyama mintegy harmadával gyengült a dollárhoz képest az idén.