Alsó-Szászországban 19 éve nem történt ilyen

A szociáldemokraták (SPD) kapták a legtöbb szavazatot a németországi Alsó-Szászország tartományban vasárnap rendezett előrehozott helyi törvényhozási (Landtag-) választáson az első eredménybecslések szerint - írja az MTI.
Szabó Zsuzsanna, 2017. október 15. vasárnap, 19:23

A részeredményeken alapuló becslések szerint az SPD a szavazatok 37,3 százalékát gyűjtötte össze, 4,7 százalékponttal erősödve a legutóbbi, 2013-ban tartott választáson elért 32,6 százalékhoz képest. Ez 54 képviselői helyet jelent a 135 fős hannoveri Landtagban.

Azonban eddigi koalíciós társa, a Zöldek pártja a 2013-ban elért 13,7 százalék után a szavazatok 8,5 százalékát gyűjtötte össze, ami 5,2 százalékpontos gyengülés, és azt jelenti, hogy az SPD és a Zöldek nem tudnak ismét a tartományi gyűlés többségének támogatásával rendelkező kormányt alkotni. A Zöldek frakciója 12 képviselőből áll majd.

Az ellenzéki kereszténydemokraták (CDU) a szavazatok 34,9 százalékát szerezte meg, ami 1,1 százalékpontos csökkenés, és 51 mandátumra elég.

A liberális FDP a szavazatok 7 százalékát kapta meg, 2,9 százalékponttal gyengült a 2013-ban szerzett 9,9 százalékhoz képest. A liberálisoknak így tíz képviselőjük lesz az új Landtagban.

Az AfD is bejutott

A CDU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) elérte az 5 százalékos bejutási küszöböt, a szavazatok 5,5 százalékával debütál az alsó-szászországi tartományi gyűlésben, és 8 mandátumot szerez.

Az SPD-től balra álló Baloldalnak (Die Linke) ismét nem sikerült bekerülni a Landtagba, a szavazatok 4,8 százalékát szerezte meg.

A tartományi választást eredetileg 2018 januárjára tervezték, és azért kellett előre hozni, mert a Zöldek egy képviselője átült a CDU-frakcióba, és a kormánykoalíció így elveszítette egy fős többségét.

A 2013-ban tartott választáson ugyan a CDU kapta a legtöbb szavazatot, de a második helyezett SPD a harmadik helyezett Zöldekkel összefogva le tudta váltani a CDU és az FDP koalícióját, amely akkor már tíz éve kormányozta Németország alapterület (47 ezer négyzetkilométer) alapján második, a lakosság létszáma (7,8 millió fő) alapján negyedik legnagyobb tartományát.

A CDU jobb eredményre számított

Stephan Weil tartományi miniszterelnök (képünkön), az SPD listavezetője vasárnap az urnazárás utáni első nyilatkozatában kiemelte, hogy a szociáldemokratáknak 19 éve először sikerült választást nyerniük Alsó-Szászországban, és siker révén a következő tartományi kormányban is az SPD lesz a legnagyobb erő.

Bernd Althusmann, a CDU listavezetője hangsúlyozta, hogy jobb eredményre számított, de a pártjára adott szavazatok azt is üzenik, hogy a választók szerint a kereszténydemokratáknak részt kell venniük a tartomány vezetésében.

Matematikailag az SPD-CDU nagykoalíció mellett lehetséges a pártok színei (SPD: piros, FDP: sárga, Zöldek:zöld) alapján közlekedésilámpa-koalíciónak nevezett kormány, illetve a Jamaica-koalíció, amelyben a fekete színnel jelölt CDU, valamint az FDP és a Zöldek vesznek részt. Azonban a liberálisok előre jelezték, hogy nem hajlandóak együtt kormányozni a szociáldemokratákkal és a Zöldekkel, és a legtöbb elemző szerint a Jamaica-koalíció sem igen valószínű, mert a Zöldek hagyományosan baloldali irányultságú alsó-szászországi szervezete nehezen tudna együttműködni a CDU-val.

Az AfD sorban a 14. tartományi választáson szerepel sikeresen, így a 16 tartomány közül már 14-ben rendelkezik képviselettel.

(Fotó: AFP PHOTO/RONNY HARTMANN)

HOZZÁSZÓLÁSOK