A közép-angliai Derby városában pizzát kihordó magyarokkal ugyanis meglehetősen mostohán bánt a Global Domino Pizza cég, a munkásoknak meg kellett vásárolniuk járműveiket, így aztán - levonásaik miatt - napi 10-12 óra munka ellenére is alig kaptak fizetést, nem jelentették be őket, munkaszerződés gyanánt egy fecnit kaptak, egy kétszobás lakásban szállásolták el őket, nyolc-tízen laktak egy szobában, a szőnyegen aludtak, és már éheztek, amikor felkeresték Simon Wallace-t, a brit Transport and General Workers Union (T&G) egyik vezetőjét, akinek közbenjárására végül méltányos kártérítést adott a munkaadó a magyar dolgozóknak. Wallace emellett a munkásoknak új állást szerzett a Thorton csokoládégyárban, és megfelelő szállást talált nekik a városi önkormányzat segítségével. Később Simon Wallace újabb három fiatalt talált Wolverhamptonban, őket a G. D. P. betanított munkásként alkalmazta, egy hétig munkájukért naponta egy pizzát és egy kólát kaptak. A három fiatal közül egy lányt a főnöke rendszeresen molesztált, majd miután az egyik férfinak haza kellett utaznia Magyarországra, a pizzásautó törlesztő részleteit az ott maradt másik férfi fizetéséből vonták le, akinek így egyheti fizetése mínusz 46 font lett. A T&G ezeknek a magyaroknak is kártérítést követel, és segít megoldani a lakhatásukat.