Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Teljesen elborították a lángok és a füst az orosz haditengerészet egyik atom-tengeralattjáróját a murmanszki kikötőben magyar idő szerint tegnap éjjel - jelentette a BBC. A tüzet kilencórás oltás után sikerült lecsillapítani, de a helyszínről érkező televíziós közvetítés képekein reggel még mindig füst gomolygott a hajótest körül és a tűzoltók továbbra is a vizet fecskendeztek a tengeralattjáró külső borítására, illetve belső és külső fala közé.

A védelmi minisztérium közleménye szerint már "nincsenek nyílt lángok", ugyanakkor a rendkívüli helyzetek minisztériumát vezető Szergej Szoigu a Reuters tudósítása szerint azt mondta, hogy a tüzet csak lokalizálni sikerült.

Víz alá a tűzzel!

Miután sok órán keresztül próbálták megfékezni a lángokat, a tűzoltást végző szakemberek úgy döntöttek, hogy részlegesen a víz alá süllyesztik a tengeralattjárót. A katasztrófa a fából készült fedélzet meggyulladásával kezdődött a szárazdokkba vontatott hajón.

Orosz lapértesülések szerint heten sérültek meg, füstmérgezést kaptak, miközben a hőmérsékletet és a szén-dioxid-szintet vizsgálták a hajó körül. A mentőcsapatok két tagja sérült meg a tűzzel folytatott viaskodás során.

Mi van az atomrakétákkal és az atomreaktorokkal?

A Jekatyeringburg névre keresztelt, Delta-IV osztályú tengeralattjáró az orosz flotta legerősebb ilyen eszközei közé tartozik. Ennek a típusnak az építését a néhai szovjet kormány döntése alapján 1985-ben kezdték meg. A monstrumban 16 négy robbanófejes nukleáris interkontinentális ballisztikus rakétának van hely. A hajót két atomreaktor energiája hajtja előre.

A hatóságok beszámolója szerint az előbbieket a javítás idejére eltávolították a tengeralattjáróból, az utóbbiakat pedig lezárták. Ezért a nukleáris katasztrófától a nagy tűz ellenére távol voltak. A radioaktív sugárzás szintje a helyszínen méréseik szerint normális.

Ugyanakkor a Kurszk atom-tengeralattjáró 2000-ben az Északi-tengeren bekövetkezett katasztrófája óta a szakértőket erősen aggasztja az orosz flotta technikai állapota. Akkor az egyik torpedó üzemanyagának robbanása okozta a tengeralattjáró pusztulását, amiben életét vesztette a 118 fős legénység minden tagja.