Átvehetik Orbán vitatott módszerét a lengyelek

A lengyel kormánypárt egyik képviselője azt ajánlja a varsói vezetésnek, hogy egy az egyben másolja le és vezesse be az országban az Orbán-kormány elhíresült letelepedési államkötvényét. Az ügyről politikai döntést kell hozni.
Barabás Júlia, 2017. november 5. vasárnap, 11:19

A Lengyelországot kormányzó radikális jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) pártjának egyik képviselője "új" lehetőséget talált ki a lengyel állampolgárok számának növelésére - írta a gazeta.pl. Stanislaw Pieta a letelepedési államkötvény Magyarországon ismert rendszerének átvételét javasolja, amelyben megfelelő mennyiségű állampapír vásárlásával letelepedési engedélyt, s ezzel EU-s belépőt kaphatnak külföldiek.

A PiS politikusa Orbán Viktor nyomában akar haladni - értelmezi a javaslatot a Gazeta, emlékeztetve arra, hogy az Orbán-kormány 2012-ben vezette be a letelepedési államkötvény vásárlásának lehetőségét. A 250 ezer euróért kínált lehetőséggel az volt Orbán célja, hogy pénzt szerezzen a válság idején. Végül főleg kínaiak, oroszok, törökök és irániak éltek a lehetőséggel, több mint egy milliárd euróval gazdagítva az államkasszát.

Vannak hasonló programok más európai országokban is, de a magyar már a kezdetektől kétségeket ébresztett tisztátalan részleteivel, elsősorban azzal, hogy offshore cégek árulták a kötvényt csillagászati jutalékért. Bogdan Góralczyk professzor, a magyar ügyek szakértője úgy látja, hogy az állampolgárság értékesítése Magyarországon átláthatatlan, a szabályok nem világosak, az előírások szürke szférát teremtettek, és nagy a gyanú, hogy az egészben mögött gigantikus korrupció húzódik meg.

Stanis³aw Pieta ugyanakkor azt írta a belügyminiszternek, hogy érdemes Orbán Viktor útját követni, mert az nagy sikert ért el. Ezért bemutatta a kormánynak a magyar program alapszabályait, azzal, hogy ezeket majdnem egy az egyben Lengyelországban is alkalmazhatnák. Az egyértelmű, hogy jogszabályi alap nélkül ezt a fajta állampolgárságot nem fogják bevezetni, erről politikai döntést kell hozni - ismeri el a tervezetet ajánló képviselő.

A nyitókép forrása: Pixabay.com

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

matura, 2017.11.06 12:04

@troll: Az összes korrupcióval fertőzött országvezető hajlamos erre pénznek nincs szaga alapon, visszaélni az bizalommal és hatalommal csábító, de olyan pofátlanul, ahogy a helikopteres keresztülverte senki nem merte, hogy az országráfizet, bejön egy csomó ellenőrizethetetlen 5%-s hitelt adnak piacinál rosszabb kamattal 5 évre, rogán meg offshoron keresztül hagyja magát lefizetni....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

troll, 2017.11.05 18:20

nem orbán nyomában járnak, ne gondoljuk már, hogy ez fidesz találmány lenne !

sok országban, pl hollandiában, az usa-ban, kanadában és ausztráliában is évtizedek óta vannak hasonló programok.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matura, 2017.11.05 15:04

Mi az hogy vitatott, törvénytelen haza és európa áruló módszer, hatalommal visszaélő és nyiltan
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Darabont1453, 2017.11.05 13:43

Híre ment, hogy milyen sokat lehet ezzel a módszerrel lopni. Offshore céget a lengyel politikusok is tudnak alapítani. És máris mehet a nagyüzemi lopás. A polgárok meg majd kifizetik a számlát.
Szegény lengyelek kormánypárti politikusok nem rendelkeznek azeri baltásgyilkossal, ők nem tudják eladni 8 millió dollárért Azerbajdzsánnak, mint a narancsos vajda, úgyhogy náluk még ez a pénzszerzés is kiesik. Ellophatják viszont a trafikokat és szétoszthatják a haveroknak. Szóval ha mindent átvesznek, akkor sok pénzhez juthatnak. Ráadásul 4-szer több a lakosság, tehát 4-szer több a szajré is.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

konrada, 2017.11.05 13:12

Ne is tegyék! Nálunk se vezették be az ilyen állampolgárságot...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html