Az EU a dömping megelőzésére a világon elsőként követelné meg kereskedelmi partnereitől, hogy tartsák be a vonatkozó nemzetközi szociális és környezetvédelmi egyezményeket. Ennek célja az európai munkahelyek és cégek védelme a tisztességtelen versennyel szemben olyan országok esetében, amelyek masszívan beavatkoznak a gazdaság életébe - közölte az EP sajtóosztálya.

A szabályozás figyelembe veszi, hogy a szociális és környezetvédelmi szabályok be(nem)tartásának milyen hatása van az exportáló ország áraira. Az Európai Bizottság ország- és iparági jelentéseket készít, amelyekre az uniós cégek a dömpingre vonatkozó panaszbejelentésnél támaszkodhatnak.

Az EP közleménye szerint nem lesz extra teher a cégeken az eljárások során, segítséget kapnak a kisvállalkozások az ügymenetben. A szakszervezetek is hozzátehetik véleményüket a nyomozások aktáihoz.

Az európai cégeknek főleg az acél- és alumíniumiparban, a kerékpárgyártásban, a napelemek, kerámiák, üveg, papír és cementáruk piacán kell mesterségesen alacsony árakat kínáló külföldi versenytársakkal megküzdeniük. Az új jogszabály azt az importot célozza, ahol az árak az állami beavatkozás miatt nem piaciak.

A rendelet akkor lép életbe, miután az Európai Tanács is hivatalosan jóváhagyta és a szöveg megjelent az EU hivatalos lapjában.

(Fotó: Shutterstock)