Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter (képünkön), az eurócsoport elnöke elmondta: Athén várhatóan kedden kéri majd hivatalosan a hosszabbítást. Októberben a megnövekedett kockázatok miatt ismételten veszélyes magasságokba emelkedtek a görög államkötvények hozamai, miután a kormány azt valószínűsítette, hogy év végén végleg kilépnek a kiigazító programból.

Az unió legnagyobb gazdaságának számító Németország pénzügyminisztere, Wolfgang Schäuble még a tanácskozásra érkezve beszélt arról, hogy nem ez lenne az első alkalom, hogy ki kell tolni a görögöknek nyújtott segítség lejárati határidejét.

Dijsselbloem ismertette, hogy november óta Görögországnak sikerült ugyan fejlődést felmutatnia, de nem eleget ahhoz, hogy most, vagy akár év vége előtt le lehessen zárni a programot. A holland pénzügyminiszter arra is kitért, hogy két hónap "épp elegendő a program lezárásához, de nem túl sok". Hozzátette azt is, hogy ha lezárul a mentőprogram jelenlegi, ötödik felülvizsgálata, akkor Görögország hozzájuthat a következő 1,8 milliárd eurós részlethez a számára elkülönített keretből.

Pierre Moscovici, az Európai Bizottság gazdasági kérdésekért felelős tagja közölte, hogy a bizottsági szakértők már kedden ismét Athénba utaznak, hogy tárgyaljanak a görög kormánnyal. A francia politikus egyúttal hangsúlyozta, hogy a bizottság elismeri és tiszteletben tartja a görögök által az elmúlt években hozott hatalmas áldozatokat és erőfeszítéseket. Kiemelte, hogy Athén zárhatja az idei évet a legnagyobb elsődleges többlettel az eurózónában, valamint hogy az elmúlt öt évben Görögország 15 százalékról két százalék alá csökkentette a költségvetés hiányát, jövőre pedig egyensúlyba kerülhet a görög büdzsé.