Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Szavai nyomán - és annak hatására is, hogy a piaci szereplők közül egyre többen kételkednek Görögország eurótagságának fenntarthatóságában - hétfőn meredeken drágult a görög államadósság-törlesztési kockázat ellen kínált fedezeti ügyletek díjszabása Londonban.

Neil Woodford, a Woodford Investment Management befektetési alap vezetője a BBC televízió HardTalk című politikai magazinműsorában kijelentette: az euróövezet létrehozóinak legalapvetőbb hibája az volt, hogy "úgy tettek", mintha Görögország vagy Portugália ugyanolyan gazdaság lenne, mint Németország. Woodford az interjúban - amelyet a BBC Nagy-Britanniában fogható hírtelevíziója hétfő estére tűzött műsorra, de előzetesen részleteket ismertetett belőle - hozzátette: alapvetően elhibázott feltételezés volt már az európrogram indulásának idején például az, hogy ennyire különböző gazdaságokra egyazon monetáris politikát lehet alkalmazni.

Woodford negyedszázada közismert a globális intézményi befektetési iparágban hosszú távra előremutató stratégiai döntéseiről. Az 1990-es évek végén például nem volt hajlandó beszállni az akkoriban indult "dotcom boom" befektetési hullámba, helyesen megjósolva az internetes cégek részvényárfolyam-buborékának drámai következményekkel járó későbbi kipukkadását.

A közgazdaságtan felülírja a politikát

A hétfői BBC-műsorban az euróövezet várható jövőjéről szólva hangsúlyozta, hogy az euróövezeti döntéshozók elszántan törekszenek a valutaunió egyben tartására. Woodford szerint azonban "a közgazdaságtannak megvan az a szokása, hogy végül felülírja a politikát".

Nagy londoni befektetési és elemzőházak is immár jelentős kockázatúnak tartják, hogy legalábbis Görögország esetleg már az idén távozni kényszerül az euróövezetből. Ezt az egyre erősödő várakozást jelzi, hogy napok óta folyamatosan emelkedik a görög államadósság-törlesztési kockázat ellen kínált fedezeti ügyletek díjszabása, és hétfőn a folyamat fel is gyorsult.

Az S&P Capital IQ londoni piaci adatszolgáltató cég kimutatása szerint a görög szuverén cds-tranzakciók - vagyis a görög államadósság-törlesztési leállás kockázatára köthető piaci biztosítási csereügyletek - középárfolyama hatalmas, 346 pontos emelkedéssel 1730 bázispont környékén mozgott a hétfői londoni forgalomban az irányadó ötéves kötvénylejáratra.

A hétfőre kialakult árazás alapján egységnyi, tízmillió euró névértékű ötéves görög államkötvényre jelenleg több mint 1,7 millió eurós középárfolyamon kínálnak cds-kontraktusokat a londoni piacon, csaknem 350 ezer euróval drágábban, mint az előző zárásban.

Az S&P Capital IQ számítási modellje szerint Görögország jelenlegi cds-árfolyama azt jelzi, hogy a piac 70 százalékot meghaladó valószínűséggel árazza a görög államadósság-törlesztési csőd öt éven belüli bekövetkeztét.

Államcsőd, sokkhatás

Londoni piaci elemzők szerint ha Görögország távozik az euróövezetből, akkor biztosra vehető, hogy államcsődbe kerül. A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő minap Londonban ismertetett elemzése szerint továbbra sem kizárt a "Grexit", vagyis Görögország távozása a valutaunióból, és egy ilyen fejlemény jelentős sokkhatásként érné a görög és az euróövezeti gazdaságot. A Fitch londoni elemzői szerint a Grexit egyik sokkhatása abban nyilvánulna meg, hogy szertefoszlatná az euróövezeti tagság visszafordíthatatlanságának vélelmét, és "komoly ütés" érné az euróövezeti üzleti bizalmat. A cég szerint a Grexit után - az új görög fizetőeszköz biztosra vehető gyors leértékelődése miatt - Görögország törlesztési csődbe kerülne.