Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Brandenburgban folytathatják a kormányzást a Németország újraegyesítése óta hatalmon lévő szociáldemokraták a Baloldallal, de akár a CDU-val is koalícióra léphetnek, és így még nagyobb többségre támaszkodhatnak a potsdami Landtagban - értékelték szakértők az első részeredményeket, amelyek azt vetítik előre, hogy a 88 fős testületben az SPD-nek 31 mandátuma lesz, míg a Baloldal 18, a CDU pedig 22 képviselői helyet szerezhet.

Ennek alapján az SPD a kormányzást a Baloldallal folytatva a Landtag 49 képviselőjére támaszkodó kormányt alakíthat, a CDU-val együttműködve pedig 53 képviselő támogatására alapozva irányíthatja tovább a tartományt.

Dietmar Woidke miniszterelnök, az SPD helyi vezetője első nyilatkozatában kiemelte, hogy a Baloldallal és a CDU-val is tárgyalni kíván a kormányalakítás lehetőségeiről.

A szavazatok százalékos megoszlása azt mutatja, hogy Brandenburgban az SPD 32,5 százalékkal nyert, 0,5 százalékponttal rontva a legutóbbi, 2009-es Landtag-választáson elért eredményén. A második helyezett Baloldal a támogatói jelentős részét elveszítette, 18,9 százalékot szerzett, szemben a 2009-es 27 százalékkal. A CDU 22,7 százalékkal a harmadik, előrelépett az öt évvel ezelőtti 18,9 százalékhoz képest. A negyedik helyre az újonc AfD futott be a várakozásokat messze felülmúló 12 százalékos eredménnyel. A Zöldek 5,9 százalékot szereztek a 2009-es 5,7 százalék után.

Türingiában ugyancsak 88 fős a Landtag, és az első részeredmények szerint két olyan koalíciós összetétel lehetséges, amelynél összejön a többségi kormányzáshoz minimálisan szükséges 45 mandátum.

A tartományt az ország újraegyesítése óta kormányzó CDU várhatóan 33 helyet szerez, a Baloldal 27, az SPD 12, a Zöldek 6 mandátumot gyűjthetnek, vagyis a jelenlegi, CDU-SPD koalíció folytatása esetén is 45 képviselője lehet a kormányoldalnak, és akkor is, ha a Baloldal összefog az SPD-vel és a Zöldekkel.

Ugyanakkor Christine Lieberknecht miniszterelnök, a CDU tartományi vezetője az első részeredmények megjelenése után adott nyilatkozatában azt hangsúlyozta, hogy a kormányalakítás joga a választási győztest illeti meg, ezért elsőként a CDU kezdi meg a kormányalakítást célzó tárgyalásokat.

A szavazatok százalékos megoszlása azt mutatja, hogy a CDU 34,2 százalékkal nyert, javított a 2009-ben elért 31,2 százalékhoz képest. Koalíciós partnere, az SPD viszont jelentősen gyengült, 18,5 százalékról visszaesett 12,6 százalékra. Sigmar Gabriel pártelnök - az SPD országos vezetője, alkancellár - ezt a helyi pártszervezetben kitört belső vitáknak tulajdonította, valamint annak, hogy a kampányban nem foglaltak állást egyértelműen abban, hogy melyik párttal kívánnak kormányozni.

Az SPD így csak a harmadik helyet érte el. A második a Baloldal 28 százalékos eredménnyel, ami nem jelent lényegi változást a 2009-es 27,4százalékhoz képest. Az AfD 10,4 százalékkal a negyedik, a Zöldek 5,5 százalékkal az ötödik helyen végeztek.

A liberális FDP egyik tartományban sem érte el a bejutáshoz szükséges 5 százalékot, vagyis a potsdami és az erfurti Landtagból is búcsúzik. A liberális párt így teljesen kiszorult a volt NDK területéről, már egy keleti tartományban sincs képviselete a helyi törvényhozásban.