Az IMF szakértői tíz napon át tárgyaltak Ukrajnában. A pénteken zárult egyeztetést összességében sikeresnek értékelték, különösen a külföldi befektetések élénkítésének módjait és a pénzügyi rendszer megszilárdítását célzó intézkedéseket. Az szervezet közleménye szerint ugyanakkor "egyes területeken további technikai munkára van szükség, hogy az ide vonatkozó törvénytervezetek szövege összhangban álljon a reformcélokkal"- írja az MTI.

Az IMF egyebek között azt szorgalmazza, hogy Kijev reformálja meg nyugdíjrendszerét, beleértve a nyugdíjkorhatár emelését is.

Volodimir Hrojszman ukrán miniszterelnök egy hete pénteken azt mondta ugyanakkor, hogy a nyugdíjreformról elkészített kormányzati törvényjavaslatban nem emelik a nyugdíjkorhatárt, ehelyett olyan tervet dolgoztak ki, amivel elérhető, hogy 7-10 év alatt egyensúlyba hozzák a nyugdíjkasszát.

A valutalap a földreform keretében azt várja el, hogy Ukrajna megnyissa termőföld piacát, a földdel szabadon lehessen kereskedni. Ukrán elképzelések szerint azonban első lépésben csak magánszemélyek között nyílna mód az adás-vételre, és legfeljebb 200 hektáros területig. Az agrárholdingokat most még kizárnák. Az IMF javaslata szerint viszont az állami földek eladását is lehetővé kell tenni.

A Nemzetközi  Valutaalap szakértői szerint idén két százalékkal nő az ukrán hazai össztermék (GDP), az infláció pedig tíz százalék alá kerül. Tavaly a GDP 1,5 százalékkal nőtt, idén áprilisban 12,2 százalékos infláció volt, tavaly novembere óta a legalacsonyabb a márciusi 15,1 százalék után.

Ukrajna fő hitelezője a Nemzetközi Valutalap, amely 2015 márciusában 17,5 milliárd dolláros hitelt hagyott jóvá Kijevnek négy évre. Az IMF a keretösszegből eddig négy hitelrészletet folyósított 8,7 milliárd dollár értékben, legutóbb áprilisban, 1 milliárd dollárt. Az ukrán jegybank azzal számol, hogy Ukrajna idén az IMF-től és az Európai Uniótól együttesen 6 milliárd dollárnyi támogatást kap.