Decemberben az első felülvizsgálati látogatás után elfogadott szándéklevél azért nem kerülhetett az IMF igazgatótanácsának napirendjére, mert Traian Basescu államfő nem volt hajlandó aláírni a dokumentumot. Azt kifogásolta, hogy a kormány szerinte indokolatlanul akarja növelni hét eurócenttel az üzemanyag jövedéki adóját.

A második felülvizsgálati látogatás február elején ért véget. Szakértői szinten a felek megállapodtak a hitelszerződés folytatásának feltételeiről, azt elfogadta az államfő is, de csak azután válhatott hivatalossá, hogy azt az IMF igazgatótanácsa is jóváhagyta.

Románia egyebek mellett a veszteséges állami vállalatok átszervezésére, az ipari létesítmények megadóztatására és a gázár liberalizációjának felgyorsítására vállalt kötelezettséget hitelezőivel szemben. A kétéves futamidejű hitelt fele-fele arányban biztosítja az IMF és az Európai Bizottság.