Az olasz statisztikai hivatal, az Istat pénteken közzétett végleges adatai szerint az euróövezet harmadik legnagyobb nemzetgazdaságában a bruttó hazai termék 2015 első negyedévében az előzetes adatokkal megegyező 0,3 százalékkal nőtt a 2014 negyedik negyedévihez képest.

Éves összevetésben az olasz GDP a várt stagnálás helyett 0,1 százalékkal növekedett az első negyedévben, ami előre vetíti annak lehetőségét, hogy három év recesszió után megindulhat a fellendülés.

A 2014 negyedik negyedévi GDP-növekedést az Istat a felülvizsgálat után negyedéves bázison nem módosította, 0,0 százalékon hagyta, éves bázison viszont 0,5 százalék csökkenésről 0,4 százalék csökkenésre javította.

Az olasz GDP-növekedés már több mint egy évtizede a legalacsonyabb az euróövezetben.

A kormány az idén 0,7 százalékos GDP-növekedést vár a tavalyi 0,4 százalékos csökkenés után. Az olasz GDP 2013-ban 1,7 százalékkal, 2012-ben pedig 2,8 százalékkal csökkent.