Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Capital Economics közgazdászainak tanulmánya szerint Nyugaton kialakult egy olyan nézet, hogy Európa többet veszíthet, ha a szankciókra válaszul Moszkva hasonló intézkedésekkel vágna vissza, például az energiahordozó-export terén.

A cég elemzői azonban nem értenek egyet ezzel a nézettel. Véleményük szerint nem elsősorban a viszonylag erős orosz pénzügyi mérleghelyzetet, hanem a politikai intézményrendszer gyengeségét kell figyelembe venni. Ez azt is jelenti, hogy a kulcsfontosságú tisztségeket betöltő kormányilletékesek elleni kemény nyugati pénzügyi szankciók megbonthatják a Vlagyimir Putyin orosz elnököt körülvevő szoros hatalmi kört, és így idővel politikai, majd ebből következően gazdasági instabilitást okozhatnak Oroszországban is - áll a Capital Economics elemzésében.

A ház szakértői szerint mindemellett az orosz gazdaság pénzügyi mérleghelyzetének erősségéről alkotott nézetek is eltúlzottak. Igaz, hogy az orosz gazdaság nettó külföldi befektetői pozíciója - hozzávetőleg 150 milliárd dollár erejéig - pozitív, a folyómérleg-egyenleg többletben van, az államháztartási mérleg csaknem kiegyensúlyozott, a közadósságráta pedig nemzetközi mércével mérve csekély.

Mindez azonban a nyersolaj- és a földgázexportra épül. A két energiahordozó exportja adja a teljes orosz kivitel csaknem kétharmadát és az államháztartási bevételek felét. Ráadásul - jóllehet Kína is egyre fontosabb fogyasztó - Oroszország fő exportpiaca továbbra is Európa - áll a Capital Economics keddi elemzésében.

A ház saját becslése szerint az Európába irányuló orosz nyersolaj- és földgázexport éves értéke 230 milliárd dollár körüli, ami az orosz hazai össztermék (GDP) 10 százalékával egyenlő.

A legnagyobb figyelem arra irányul, hogy Európa mennyire sebezhető lenne, ha Oroszország a szankciók kiszélesítésére a csapok elzárásával válaszolna. Viszonylag kevés figyelem összpontosul azonban arra, hogy Oroszország mennyire rá van utalva a nyersolaj- és a földgázexportból eredő bevételekre - hangsúlyozzák a Capital Economics londoni elemzői.

Ráadásul e függőség még erősödik is. Az erőteljes hazai kereslet miatt már az elmúlt években megkezdődött az orosz folyómérleg-egyenleg többletének eróziója. Bár a jelenlegi 470 milliárd dolláros hivatalos devizatartalék értékes védelmet nyújt az exportbevételek kiesésével, illetve a tőkemenekítéssel szemben, a történelmi tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy e tartalékok is gyors apadásnak indulhatnak. Az orosz devizakészlet máris 35 milliárd dollárral megcsappant az elmúlt három hónapban - áll a Capital Economics átfogó keddi hatástanulmányában.

Az elemzők szerint mindez nem jelenti azt, hogy a keményebb nyugati szankciók fizetésimérleg-válság szélére sodornák Oroszországot, de az orosz gazdaság kevésbé ellenálló, mint ahogy azt az általános közvélekedés sugallja.